Celeb

Bojkottálja a szabaduló Damu Rolandot a TV2

B. M.

2014. december 30. kedd 04:00

Damu Roland hamarosan kilép börtöne kapuján, és új életet kezd. A régit elfelejtheti. Nincs visszaút a TV2-be, színházba, szinkronba.

Egy ország ismeri: a TV2 Jóban Rosszban című sorozatában indult a karrierje, szerepelt nagyobb show-kban, színházi előadásokban, mostanra azonban csak egy börtönre ítélt, brutális botrányhős képe él a közönségben Damu Rolandról.

Négy és fél évet kapott erőszakos közösülés és más bűncselekmények miatt. Felesége, Damu Edina egy interjúban úgy fogalmazott, hogy ha minden jól alakul, férje jövő tavasszal szabadul. Vajon mi várja kint? Damu él-hal a színészetért, de a jelek szerint ez a szerelem nem kölcsönös: a szakma kivetette magából.

– Nem vagyunk kapcsolatban Damuval, és nincsenek vele terveink, sem a Jóban Rosszban, sem más műsor kapcsán – mondta a TV2 csoport program- és hírigazgatója, György Bence.

 

Damu a Kalocsai Színházban is fellépett, ott azonban Fekete Antal közönségszervező azt mondta, nincs ember, aki megmondaná, visszavárják-e.

– Damu Roland csak néhány alkalommal lépett fel nálunk, tehát nem lehet azt mondani, hogy a kalocsaiak szerették, nem szerették vagy egyáltalán bármilyen véleményük lett volna róla. A színészeket egyébként is egy budapesti vállalkozó fogja össze – mondta Fekete Antal.

A vállalkozót is megkerestük, ő annyit mondott, az ominózus darab csak vendégelőadás volt. Nem tudni, a szinkronba van-e visszaút. Damu egyik volt kollégája közölte, ha megszólalna az ügyben, az állásával játszana.

Vendéglátós barátja szívesen támogatja Damut, pedig nem volt harmonikus a kapcsolatuk.

– Egy egész nyarat töltöttek nálunk Vajna Timivel – mondta a Borsnak Novák Péter, a kiskunlacházai Halászcsárda volt üzemeltetője. – Nálunk ettek-ittak, félmilliós hiányba sodortak. Ugyanakkor sajnálom őt, az adóssága ellenére igyekszem segíteni, amikor kint lesz.

Nováknak a vendéglátóiparban vannak kapcsolatai, kérdés, hogy Damu felkészült-e a börtönben a szakmaváltásra.

Konyhából a színjátszókörbe

A konyhán kezdte, majd könyvtáros, színjátszókörös, rendező lett a börtönben Damu, aki a szinkronizálást nem próbálhatja ki a rácsok mögött. Mint ismert, például az NCIS, a 24, a Buffy, a vámpírok réme sorozatokhoz, és olyan nagyjátékfilmekhez adta a hangját, mint a Hirtelen 30 vagy az Esküvő Monszun idején. A legtöbb ilyen munkáját is elvették. 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407874_auto_resized.jpg
origo.hu

Iránban kivégeztek négy embert, mert a hatóságok szerint együttműködtek Izraellel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10479_resized.jpg?avcount=1670170507
origo.hu

Ritka pillanat: Dér Heni megmutatta kisfiát - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407476_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtámadta a rák a 36 éves gyönyörű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407748_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Amerikai védelmi miniszter: a következő évek meghatározzák Európa biztonságának jövőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15408064_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt a bizonyíték: Ezek a rajongók túllépték az épeszűség határát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15406194_auto_resized.jpg
vg.hu

Csúcsra járatott megfigyelés: kiderült, hogyan azonosították a tüntetőket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10481_resized.jpg?avcount=1670170507
borsonline.hu

Szexi testrészt villantott Demcsák Zsuzsa, ezt még Horváth Éva sem tűrte szó nélkül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407460_auto_resized.jpg
travelo.hu

Munkabeszüntetésre kell készülni karácsony előtt Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407986_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bodrogi Gyula: Az én koromban már csak totyog az ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15407645_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Botrányos képsorok: itt az első részlet Harry és Meghan sorozatából – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/10449_resized.jpg?avcount=1670170507
mindmegette.hu

A karácsonyi asztal sztárja lesz, ha így készíted a tiramisut!(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/uLF7a_i2TvDgD6l92OnXH14pJdYsEbKsTOE4Beb4REY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwNzE5YjYwZDM0ZjRjY2Q5YmNiZjZkMGY5N2NjMzUz.jpg
Egészség

Bodrogi Gyula: Az én koromban már csak totyog az ember

https://cdn.borsonline.hu/2022/12/jGHXO5bVpOEUOfOHQ-ueAhcgWfMf-weD8btM3lIgEOM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzI2ZmY4ODY3OGM2YjRiMTZhN2EwNzFlOTMzMjg0ZmZk.jpg
Botrány

Botrányos képsorok: itt az első részlet Harry és Meghan sorozatából – videó