10 éve nem beszél a lányával Bács Ferenc

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2014. december 01. 04:00
A nála jóval fiatalabb szerelmével kötött házassága miatt széthullott Bács Ferenc családja. A Jászai Mari-díjas színész körülbelül egy évtizede nem tartja a kapcsolatot lányával és unokájával.
Munkatársainktól

Bács Ferencnek nagy árat kell fizetnie a boldogságáért. Az idősen is sármos színész körülbelül tíz éve alkot egy párt nála sokkal fiatalabb feleségével, a gyermekpszichológus Edinával, aki miatt fenekestül felfordult az élete.

Edina nemcsak boldogságot hozott az életébe, hanem akaratán kívül háborúságot, szomorúságot is. Az idős Bács Ferenc az új házasság miatt eltávolodott lányától, a szintén színész Bács Katitól, majd meg is szakadt a kapcsolatuk. Olyannyira, hogy a 78 éves színész az esküvő óta nem vállal szerepet sem a lánya, sem az unokája életében.

– Kati élete nagyon nehéz és fájdalmas. A fiát születése óta egyedül neveli, és még az édesapjára sem számíthat. Pedig neki is és a fiának is szüksége lenne rá. Akkor szakadt meg a kapcsolatuk, amikor az apjának az életébe belépett az új felesége. Edina nem tudott kijönni Katival, pedig Kati próbálkozott. A csatározás nem tett jót senkinek, biztos vagyok benne, hogy Feri is nagyon őrlődött, szerette volna, ha békében él a családja, de nem így lett.

– Döntést hozott, és ő úgy döntött, hogy a lánya és az unokája helyett a fiatal feleségét választja. Ekkor megszakadt a kapcsolatuk, a színész azóta sem tartja a kontaktust Katival, és még az unokájával sem! Ennek pedig már vagy tíz éve! – mondta el a színésznő egyik közeli barátja. 

– Valóban nem tartjuk a kapcsolatot, de ez egy nagyon fájó pont az életemben, ezért nem szeretnék erről többet mondani – reagált kérdésünkre Bács Kati.

Bács Ferenc négy évvel ezelőtt egy napilapnak adott interjúban sokat sejtetően beszélt a családjáról, ifjú, új feleségérôl. „A feleségem sokkal fiatalabb. Nem akartam ebbe belemenni. Szó sem volt arról, hogy összeházasodunk. De annyira korrekt, tiszta és becsületes volt… Most már ő a családom” – mondta el akkor Bács, szavai pedig most nyertek értelmet.

Az idős színészt mélyen megérintették a történtek, először úgy tűnt, érdeklődésünkre megosztja olvasóinkkal az ő érzéseit, s hogy miért döntött úgy, hogy megszakítja a kapcsolatot a lányával és az unokájával. Egy nap gondolkodási időt kért. – Mindenki úgy éli az életét, ahogyan akarja. Mindez igaz, de magánügy, ezért nem szeretnék most erről beszélni – közölte végül döntését.

Zátonyra futott házasság

Bács Ferenc első feleségével, a szintén színésznő Tanai Bellával 1977-ben települt Erdélyből Magyarországra. Házasságukból született Kati lányuk, de kapcsolatuk azonban zátonyra futott. Hazánkban szinte azonnal sztár lett, jobbnál jobb szakmai lehetőségeket kapott. 2003 óta szabadúszóként dolgozik. Szerepelt többek között a Világszám! az Állítsátok meg Terézanyut! és Az emigráns - Minden másképp van című filmekben is. Munkáját több díjjal is jutalmazták.

Hanyagolt gyerekek

Charles Bronson 67 évesen vette feleségül harmadik nejét, a nála 40 évvel fiatalabb producert, Kim Weekset. A színészlegenda attól fogva hanyagolta korábbi házasságaiból született gyermekeit. 

Tony Curtis hat feleséget fogyasztott el, legutolsó asszonyára, Jill Vandenbergre hagyta minden vagyonát, elfelejtve gyermekeit.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.