Celeb

Zana József: Nem láthatom az unokámat

Brunner Mónika

Létrehozva: 2014.11.18.

Zana József életé­nek nagy fájdalma, hogy miután nincs jóban a menyével, Mónikával, egyre kevesebbet találkozhat az unokájával. Jó hír viszont, hogy újra beindulhat a karrierje.

Fájdalmak, kórházi kezelés, családi drámák ellenére Zana József hisz abban, hogy sikerszéria következik az életében. – Végre három színház is megkeresett, amiről babonából csak annyit mondok, hogy a fiammal, Zolival (Ganxsta Zolee – a szerk.) alkottam egy új műfajt, egy dalt, de még nem árulom el, mi a címe. Ahogy mostanában utazom metrón, vonaton, villamoson, azt veszem észre, hogy az emberek szomorúak, és csak néznek maguk elé. Senki sem jókedvű, én pedig életcélomnak tekintem, hogy felvidítsam őket. Hiányzik az életünkből egy humoros show.

Zana József nehéz időszakon van túl. Évekkel ezelőtt nyakmerevítővel, bedagadt szemmel, összetörve szállították kórházba a TV2 Ezek megőrültek! című műsorának forgatásáról. – A fejre esésem után borzalmas évek következtek. Hasnyálmirigy-gyulladásom volt, embóliát kaptam, vérszegénységtől szenvedtem, kivették az epekövemet, eközben veszélybe került az otthonom a svájcifrankhitelem miatt. A kocsimat is el kellett adnom. Nagy nehézségeim voltak, de remélem, hogy Isten megsegít, és most már kilábalok a gödörből – mondta a Borsnak a színész, aki megpróbálja fenntartani magát, és jelenleg csak kevés fellépésre mozdul ki angyalföldi lakásából, ahol egyedül él.

– Nagyon régen volt az utolsó komoly kapcsolatom, Zita, a ma 19 éves lányom édesanyjával, akivel egyébként nem olyan jó a viszonyunk. Zoli édesanyja viszont a legjobb barátom. Azért jó lenne, ha megismerkedhetnék egy negyvenes hölggyel, akivel meg lehet jelenni, el lehet menni vacsorázni. Vágyom egy utolsó igazira, akivel leélem a még nekem szánt időt – merengett a színész, akinek nagy fájdalma, hogy keveset találkozik unokájával.

– Úgy érzem, Zoénak több igénye van rám, mint amennyit hagynak neki. Egyébként nem nagypapának hív, hanem Jocónak. Azt szokta kérdezni: Jocóka, hogy vagy? Ha haragszik rám, akkor pedig azt mondja: ma nem Jocó leszel, hanem Jockó – mesélte Zana, akinek köztudottan nincs túl jó viszonya fia feleségével.

– Mónikával alapvetően semmi problémám nincs, nagyon aranyos, szereti a kutyákat, azt szeretné, ha a világ összes kutyája az övé lenne. Ha eb lennék, talán szeretne. A fiammal keveset járunk össze, mert hajtja magát. Benne van a mély vízben, bele­esett a hitelcsapdába. Talán ha kilábal, akkor többet leszünk együtt. És aztán megint eljárunk Harsányival, Nacsával jó kis X-box mérkőzéseket játszani.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748450_auto_resized.jpg
origo.hu

Fizikát meghazudtoló mozdulattal varázsolta el a rajongóit a világ legszexibb tornászlánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22709_resized.jpg?avcount=1702025111
origo.hu

Dühöng Zelenszkij: Brüsszel hazudott az ukránoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750124_auto_resized.png
metropol.hu

Durván egymásnak feszült Rippel Feri és Paprika Dorina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748223_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vízköves lett a vízforralód? Ez a gyors trükk segít

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16746947_auto_resized.jpg
vg.hu

Az izraeli háború 62. napja – Évtizedek óta nyugvó jogkörét élesztette fel az ENSZ-főtitkár a gázai vérengzés miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22715_resized.jpg?avcount=1702025111
origo.hu

Két évig tárolta a lakótársa holttestét egy fagyasztóban egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748842_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ha karácsony, akkor halászlé: íme Széll Tamás kedvenc receptje!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702025111
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22162_resized.jpg?avcount=1702025111
life.hu

Súlyos következményekkel járhat, ha nem alszod ki magad(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22689_resized.jpg?avcount=1702025111
lapcentrum.hu

Vásároljon most egy éves Mandiner előfizetést és fél évet mi állunk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/MG9JPC8eZhwojmhTuiATOwNskMThXuiDLacgL8NRJ3A/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmOTM2ZTk0ZDZkNzQyYjJhNTIxNjU3N2QyYWQxMjFi.jpg
EXKLUZÍV

"Ezer apró pillanatban hiányzik!" – Két éve, hogy elment az Omega legendája: így van most Mecky özvegye és lánya

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/8-wKNYsrNxU9QquQQLbmNtIVgNm4HivQhjKUu6hzkUs/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlhYWI5YWZmZTMwODQ1MGI4MmRiZmU1NTdjZWUxOTk2.jpg
DURVA

Horrorfilmbe illő pillanatok: foghúzás közben lyukadt ki Tóth Janka arcürege