Váradi Olasz teljesíti az Úr akaratát

isten
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 18. 13:45
Visszatér terhes nejéhez Olasz. Pár napja még három nő, Cseke Katinka, a felesége, Debi, és új párja, Krisztina között őrlődött a Váradi Roma Cafe énekese. Olasz mélyen hívő, úgy gondolja, csakis Isten tudhatja, kit szánt neki, a lelkipásztor pedig közvetíti az akaratát.
D. Á.

– A családnál még az Úr is fontosabb, ezért bármit mondott volna a pásztor, megtettem volna. Isten rajta keresztül azt üzente, hogy szakítsak az új barátnőmmel, mert a negyedik gyermekünkkel várandós nejem mellett a helyem. El kell felejtenem minden más szerelmet, és a családomra kell koncentrálnom. Debi Jehova tanúja, én szabadkeresztény vagyok. A terhesség elején, amikor kibékültünk, elkezdett járni a gyülekezetembe, de aztán elhanyagolta a dolgot, akkor jöttek a problémák. Megoldást kell találnunk mindenre – mondta el a Borsnak Olasz, aki azonnal tárcsázta barátnőjét, Krisztinát, miután beszélt a pásztorral.

– Elmondtam Krisztinek, hogy szakítanunk kell, mert Isten nem akarja a kapcsolatunkat. Összeomlott, de megértette. Katinkát is el kell felejtenem, pedig őt szerettem a legjobban! Szerencsére a feleségem hajlandó a békülésre – árulta el Olasz. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.