Celeb

Szabó Zsófit utálni kezdték az RTL-nél

Munkatársunktól

2014. november 12. szerda 04:20

Új munkahelyén sem örvend nagy népszerűségnek Szabó Zsófi. Viselkedésével hamar kiakasztja a vele dolgozókat, vannak, akik különcnek és nagyképűnek tartják az új üdvöskét. Régi helyén pedig sokan örülnek annak, hogy elment onnan.

Új munkahelyén egy­előre nem találja a helyét Szabó Zsófi. Bár főnökei az egekig magasztalták első bejelentkezése után, a kollégákkal már nehezebben ért szót. A Borshoz eljutott pletykák szerint a TV2-től átigazolt színésznő allűrjeivel szinte az őrületbe kergeti a stáb jó néhány tagját.

– Beképzelt és öntelt, hiányzik belőle a kol­le­gia­li­tás. Úgy viselkedik, mint egy sztár, akit ki kell szolgálni. Akkor szaladt el vele a ló igazán, amikor dicséretet kapott az első adás után. Előszeretettel hangoztatja, hogy jövőre egy nagy show-műsorban kap szerepet – mondta Zsófiról egy kollégája.

Állítólag az After X műsorvezetője egy cseppet sem zavartatja magát a szinte általános közutálat miatt, nem foglalkozik mások véleményével. Talán azért, mert ez a hangulat sajnos nem lehet ismeretlen a színésznőnek, állítólag korábbi munkahelyén sem szívelték különösebben – kevesen kedvelték a TV2-nél.

Volt kolléganője, Cseke Katinka nyilvánosan alkotott róla véleményt. Először Majka Na ne! című műsorában, később pedig Hajdú Péternek vallotta be, nem tartja túl nagyra szőke kolléganőjét, ezért is örül, hogy nincs közös jelenetük a Jóban Rosszban epizódjaiban. A sorozat Bodolai Böbéje megnyugodhat, felmondásával levette róla a terhet és az RTL Klubra helyezte át.

– A kollégái közül biztosan nem mondott rá senki rosszat, mert nincs rá oka senkinek. Kedves, elkötelezett lány és jó viszonyt ápol azokkal akikkel dolga van. Ez elsősorban egy munkahely, itt mindenki végzi a dolgát. Gondolom a Bors szerkesztősége sem egy baráti társaság…, Ez egy új hely számára, még talán távolságtartó. Aki ostoba az ezt könnyen összekeverheti az arcoskodással. Kollégaként pedig meg vagyunk elégedve Zsófival, mitöbb kedveljük is – mondta Schiwert-Takács László, az X-Faktor kreatív-felelős szerkesztője.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9025_resized.jpg?avcount=1664794207
origo.hu

Putyinék üzentek a gázhelyzettel kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15175988_auto_resized.jpg
life.hu

Szörnyű: saját bátyja gyilkolta meg az eltűnt 16 éves lányt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177050_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A baloldal jelöltje nyert a II. kerületben az időközi önkormányzati képviselőválasztáson

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15175552_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megrázó fotók: gyerekek is áldozatai lettek a szörnyű összecsapásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178041_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Így hanyatlik a kereszténység Hollandiában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9024_resized.jpg?avcount=1664794207
origo.hu

Döbbenetes részletek derültek ki a vasárna éjjeli buszmegállóban történt halálos gázolásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9029_resized.jpg?avcount=1664794207
origo.hu

Vállalkozónők figyelem, ősszel ismét indul Dobbantó tréning!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8975_resized.jpg?avcount=1664794207
metropol.hu

Téged is lázba hoznak a LEGO® -s fejtörők? Akkor eljött a Te időd!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178403_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"A karomban tarthatnám a kicsit" - mondta az ittas vezetéssel a családja halálát okozó Konrád

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most érkezett: Holtan találtak egy embert és kutyáját Fejér megyében

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/xUHlUh9lpJno8w_8RkpF3b_qV6hWNWKdhHYaxQ1m7ZE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyNWJiODNkOGNiODQwODRhZmRmNWIwNTEwNWY5MTk5.jpg
Botrányhős

Mi történt Tóth Andival? Meglepő változás az énekesnő életében

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/P_L7VykO50MlxHCR--mqKPv6jXMHMhyjxzfMPkBefoA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNlYTJjNGU2MDM2ZDQwMDJhYmFhNTJiNzc4YmNmNWI2.jpg
GYÁSZ

Gyász: Hajnalban hunyt el a Kossuth-díjas zenész