Nem javul, Esztergályos Cecíliát műteni kell

Esztergályos Cecília
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 21. 04:30
Azt remélte, gyógyszerrel, tornával elkerülheti a műtétet, de nem ússza meg a beavatkozást Esztergályos Cecília – értesült a Bors.
A. T., kbv

Hosszú ideje fájdalom kínozza Esztergályos Cecíliát, saját bevallása szerint majd’ beleőrül. Csigolyái összecsúsztak, a csípője elkopott, csak sántikálva tud járni. A Kiskegyednek adott interjúja szerint kétnaponta injekciókúrára is járt, ahol erős fájdalomcsillapítókat kapott, hogy színházi és egyéb munkáit el tudja látni.

Októberben még úgy nyilatkozott, kilenc hónapot adtak neki az orvosok a beavatkozás előtt, hogy a színházi évadot befejezhesse. A Bors információi szerint azonban a műtéttel mégsem lehet várni nyárig, már de­cemberben kés alá fekszik Cili. Úgy tudjuk, csípőprotézist kap.

– Babonából egyelőre erről nem szeretnék nyilatkozni. Január végén játszom megint, addig pedig még ötször – mondta a nagy műtét ellenére is mindig vidám, 71 éves színésznő, aki két színházban is aktív szerepet vállal, hiszen a közönség szeretete élteti. Az érdemes és kiváló művész a József Attila Színházban, a Mici néni két élete című darabban november 24-én lép utoljára színpadra a műtét előtt. – Mivel a művésznő jóelőre szólt, a műsortervet úgy egyeztettük, hogy ne kelljen őt helyettesíteni – tájékoztatta a Borsot Oláh Yetti, a színház sajtósa.

Cili az Újszínház három darabjában (Nagyvizit, Nem élhetek muzsikaszó nélkül, Énekes madár) is játszik, kettőben helyettesítik a decemberi előadásokon egyet levesznek a műsorról. – A művésznő január végén már játszani szeretne, mi is így számolunk vele, és nagyon várjuk vissza – mondta Orosz Dániel marketingvezető.

Hosszú lehet a lábadozás

Orvos szakértőnk szerint koránt sem biztos, hogy műtétje után Cilike decemberben már színpadon fog állni. – A csípőízület kopása miatt lehet szükség műtétre, hiszen a kopás hatalmas fájdalommal jár. A műtét előtt és után is gyógytornára, tartásjavító mozgásra van szükség. Attól függően, hogy milyen protézist épít be az orvos. A gyógyulás hat-nyolc hétig is eltarthat, s még utána is hosszú ideig mankóval vagy járókerettel kell járnia a betegnek – mondta el a szakember. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.