Kisgyerekével maradt magára Dobó Kata

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 13. 04:10
Dobó Katáék szakításának híre a közvetlen környezetüket is meglepte. A Bors megtudta: a színésznő és Gulyás Levente már hónapok óta kapcsolatuk megmentésén dolgozott. Ám feladták a küzdelmet. A családi fészekben Kata maradt a két és fél éves Szofival.
B. M., M. F.

Mint szerda este megírtuk: két és fél éves kislányuk, Szofi sem tudta összetartani Dobó Kata és Gulyás Levente kapcsolatát, a pár hat év boldogság után mondott búcsút egymásnak.

– Levente költözött el közös otthonukból, hiszen Szofinak kell az állandóság. Kata nem szeretné, hogy volt párja vasárnapi apuka legyen. Mindketten törekszenek arra, hogy a szakítás ellenére jó kapcsolatban legyenek, hiszen mindkettőjüknek Szofi a legfontosabb – mondta a Borsnak az egyik bennfentes.

Dobó Kata nehéz időszakon mehetett át, míg végül párjával pontot tettek szerelmük végére. Úgy tűnik, igyekezett is titokban tartani magánéleti válságát, a pár egyik közeli ismerőse például nagyon megdöbbent a hír hallatán.

– Most hallok először erről, teljesen elképedtem. Én semmit sem vettem észre. Épp a minap áradoztam Katának arról, hogy nem véletlenül lett ilyen gyönyörű a gyerekük, hiszen mindkettőjüktől jó géneket örökölt. Ő pedig erre boldogan bólogatott. Hihetetlen, hogy ennyire tudja tartani magát – mesélte meghökkenve az ismerős.

Másfél évvel ezelőtt még Gulyás Levente is családi boldogságukról áradozott Szegő Andrásnak adott nagy interjújában.

– A békéscsabai színházban készültünk a Lüszisztraté bemutatójára, én írtam zenét hozzá, és én tanítottam be a szereplőknek. Akkor hívták meg először oda Katát, éppen a címszerepre, így aztán az első próbán mutattak be minket egymásnak – mondta Gulyás, aki akkor még nős volt, kétgyermekes édesapa.

– Nem volt szükség semmi trükkre, csalafintaságra, annyira magától értetődően rakódott egymásra minden. Engem lenyűgözött az az eltökéltség, az az alázat, az a lelkiismeretesség, ahogyan Kata dolgozott – áradozott a párjáról, és azt is ki­emelte, hogy mióta megszületett a kislányuk, minden megváltozott.

– Minden kiteljesedett. Ahogyan ő mondja, bekapcsolt a mamagomb, és azóta ebben az üzemmódban működik. Nyitottabb lett, oldottabb. Mintha anyának született volna.

Szerettük volna megkérdezni Dobó Katát, de menedzsmentje, a TMC azt a tájékoztatást adta, hogy a színésznő nem nyilatkozik. 

A színésznő híres szerelmei

Vermes Dávid színész: A Szerelmes szívek kultfilm főszereplőjével egy évig voltak házasok, Dobó férje családi nevét is felvette.

Hajas László fodrász: A tizenkilenc év korkülönbség ellenére három évig tartott köztük a szerelem, de míg Hajas családot akart, addig a színésznő a karrierjét tartotta fontosabbnak.

Bochkor Gábor rádiós: Megőrizték barátságukat, Várkonyi Andreával, Bochkor párjával is jó viszonyban vannak.

Andy Vajna kormánybiztos: Neki köszönheti, hogy ismert színésznő lett, miután Vajna kiválasztotta A miniszter félrelép című film főszerepére.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.