Hoppá: Britney Spears újra szerelmes

Charlie Ebersol
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 07. 16:45
Nem bírta sokáig a szinglilétet Britney Spears. Az énekesnő új választottja egy komoly férfi, aki producerként és íróként keresi a kenyerét.
Bors

Alig két hónapja szakított előző pasijával Britney Spears, máris újra rátalált a boldogság. A 32 éves énekesnő az E! News beszámolója szerint Charlie Ebersol író-producerrel szűrte össze a levet, szerelem volt az első látásra. Ebersol édesapja, Dick a Saturday Night Live című műsor egyik társalkotója, a fiú pedig szintén tehetségesnek számít a szakmájában. Eddig tévésorozatokon dolgozott, de a Space Jam című kultikus rajzfilm második részét is ő készíti.

– A barátaik mutatták be őket egymásnak, Britney-t teljesen levette a lábáról Charlie. Ez nem csoda, mivel kedves fickó, és jól szórakoznak együtt. Sokat találkoznak, de persze még a kapcsolat elején járnak, nem lehet tudni, mennyire lesz komoly – idézi a lap az egyik informátorát.

Ebersolnak nem az énekesnő az első nagy skalpja, korábban a teniszezőnő, Marija Sarapovával és Sophia Bush színésznővel is találkozgatott.

Gyakran érték csalódások

Britney Spears 2013 januárjában bontotta fel eljegyzését Jason Trawickkel, miután nem tudtak közös nevezőre jutni a gyermekvállalásban a nála tíz évvel idősebb férfival. Az énekesnő ezután ismerkedett meg David Lucadóval, akivel idén szeptemberig együtt voltak, ám a férfi félrelépett. Spears reméli, mostani választottja oldalán végre révbe érhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.