Felháborította a női ruhás fiút Feke Pál ítélkezése

Feke Pál
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 04. 04:20
Óriási botránnyá dagadt a Rising Starban látott-hallott női ruhás fiú esete. Elmondása szerint a csatorna unszolására bújt szoknyába, de a történtekben magát is hibásnak tartja, Feke Pált pedig elítéli.
Sz. B.

A válogató érdekes színfoltjának szánta, mégis áldozatot csinált a fiúból a csatorna, saját sztárját pedig rettentő kínos helyzetbe hozta.

A Rising Star második adásának legemlékezetesebb pillanatává vált, amikor egy női ruhába öltözött, Manon művésznevű fiú sétált a zsűri színe elé, ami önmagában még nem meglepő, mert nem először operáltak ilyen húzással a kereskedelmi csatornák, az igazán megdöbbentő Feke Pál reakciója volt. A musicalszínész nem kímélte a versenyzőt, élesen bírálta a műsorban.

– Én egészen meg vagyok döbbenve, megmondom, miért! Nekem ez közönséges! Ez a dolog túlmegy egy határon, túlmegy a jó ízlésen. Ez egy borzasztó ötlet, hogy egy Edith Piaf-számot el­éne­kelsz egy ilyen ruhában. Ezzel nem megsértelek, hiszen te úgy kezeled ezt, mint egy jelmezt. Nekem nem tetszett. Ez most piros ajtó, ez most nem sikerült – hangzott el a színész sarkos véleménye adásban. Egy rutinos sztártól, főleg egy színésztől, aki nap mint nap bújik mások bőrébe, érthetetlen ez a kiakadás. Ráadásul egy olyan művésztől, aki korábban maga is gyantázta a lábát és női ruhát húzott a Sztárban Sztár kedvéért. Sőt 2012-ben transzvesztitaként is színpadra lépett a Múzeumok éjszakáján, ahol hatalmas sikert aratott előadásával és rózsaszín babydolljával is.

– Nagyon szomorú vagyok, és nagy baj, ha az adásból az derült ki, hogy nekem bármiféle problémám van a más identitású emberekkel. Ilyenről szó nincs, hiszen számtalan barátom és ismerősöm is akad, akinek identitása más, mint az enyém, és a saját területükön hihetetlenül tehetségesek – kezdte a Borsnak a Rising Star zsűritagja. – Talán túl hevesen, de pusztán művészi, előadói szempontokat vettem figyelembe. Ilyen helyzetben a legfontosabb a versenyző, és egyszerűen nekem ez az előadásmód és ez a produkció abban a pillanatban nem volt befogadható. Sajnálom, ha ez egy félreértelmezhető helyzetet szült. – magyarázta.

A Bors megkereste a fiút is, aki csalódottan távozott a váloga­tóról. Kiderült, hogy leadta ugyan a jelentkezését a műsorba, de nem ment el, a műsor szerkesztői hívták őt vissza. Azt is elárulta, nem az ő ötlete volt a női ruha. – Magamra is haragszom a történtek miatt, de a TV2-re is – mondta el a Borsnak Manon, aki már megbánta, hogy rábeszélték a szereplésre. – A Palinak a hozzáállása felháborít, nem mint ember, hanem mint színész. Egy olyan valaki, aki a színpadon keresi a kenyerét, felháborító, hogy ilyen hozzáállással álljon bármihez. Itt nem rólam vagy bárkinek az identitásáról van szó, hanem a külsőségek rosszul való megítéléséről. A másik, hogy a Feke Pali a hangomról említést sem tett – magyarázta. – Valóban összevágta a TV2 ezt a felvételt, ami nem értem, miért jó nekik. Szakmailag elismerem, de emberi mivoltában eddig is voltak, és ezután is lesznek fenntartásaim vele szemben – szögezte le. – Nem vagyok transzvesztita, nem élem a napjaimat nőként, nem érzem magam nőnek. Egészen egyszerűen nekem segít, ha a választott karakternek megfelelő jelmezben, küllemben adom elő a dalt – tette hozzá magyarázatul.

„Ahogy ez a megszólalásából is kiderül, a fiatalember saját döntése volt, hogy női ruhában adta elő a dalt. Senki sem kötelezte rá. Feke Pál szuverén tagja a zsűrinek, szíve joga elmondani, ha művészi-szakmai értelemben elhibázott döntésnek tartja az adott jelmez használatát. Fontos tisztáznunk, hogy itt kizárólag ezek a szempontok voltak döntőek. Őszintén sajnáljuk, ha ezzel együtt bárkinek is megsértettük az érzékenységét, de sietünk leszögezni: a TV2 a tolerancia híve, mindenfajta előítélettől mentes” – mondta Koltay Tamás, a TV2 kommunikációs vezetője.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.