Celeb

Czippán Anett: Megérzi a gyerek, ha elválnak a szülei

A. T.

Létrehozva: 2014.11.01.

Egyszemélyes anyavállalkozásként nagyon nehéz helytállni a mindennapok körforgásában. Még segítséggel is leginkább egy bravúros cirkuszi mutatványhoz hasonlít egy-egy hátunk mögött tudott huszonnégy óra. Az év eleje óta Czippán Anett is az egyedülálló anyukák táborát erősíti, miközben karrierje is új lendületet kapott.

 - Lassan tíz hónapja az egyedülálló szülő mozgalmas és viszontagságos életét éli…
 - Hamarosan elválok, de mégsem mondanám magam egyedülálló anyának, hisz Olivér életének továbbra is mindketten részesei vagyunk. Attól, mert a volt férjem és a köztem lévő kapcsolatban változás állt be, továbbra is ő Olivér apukája, és mindent igyekszünk úgy szervezni, hogy a gyerek ne vegyen észre semmit abból, ami történt.

 - Mi a legnehezebb momentum a napi mókuskerékben?
 - A logisztika. A kisfiam óvodás lett és szinte ezzel együtt beindult a karrierem. A kettőt pedig igyekszem szinkronba hozni egymással. A legnehezebb, hogy bármi is történik velünk, öt-tíz perces csúszásokat sem engedhetünk meg magunknak. Olivér délután négyig van óvodában, addig próbálom elintézni a munkahelyi és egyéb teendőimet, amire még az esti fektetés után van lehetőségem, de sokszor ez nem elegendő.

 - Nézzük ezt az utóbbi verziót. Dolgoznia kell és a kisfiát nem viheti magával.
 - Akkor beindul a forródrót. Először a volt férjemnek szólok, aztán ott vannak a nagyszülők, és nagy szerencsém van, mert egy valódi pótnagymama is készenlétben áll, hogy segíthessen. Sokszor nemhogy egy héttel, hanem egy nappal előre sem tudom, milyen feladatok várnak rám, aztán megy a szervezés, ki és mikor ér rá. Általánosságban úgy szervezem a napom, hogy délután már ne kelljen a munkával foglalkozni, és sok időt tölthessek a fiammal. Ha mégsem jön össze, akkor legjobb esetben apuka jön és intézi a dolgokat.

 - A FEM3 csatorna reggeli műsorának háziasszonyaként rengeteg munkája van, az élete pedig szigorú szabályrendszerhez kötött, viszont egy kisgyermek bármikor felülírhatja a terveit. Hogyan készítette fel Olivért a munkás napokra?
 - Az elmúlt hónapok arról szóltak az életünkben, hogy tudatosan visszatornázzam az időt. Most előbb kel és előbb is fekszik a gyerek. Reggel hat óra harminc perckor ébresztem és este fél kilenc körül fektetem. Szerencsére eddig még nem volt beteg, és egyéb váratlan esemény sem jött közbe.

 - Olivérnek számos új helyzettel kellett megbarátkoznia, és talán már mérhető ezek negatív vagy pozitív hatása a viselkedésében. Érzékel bármilyen változást a magatartásában?
 - Még nagyon az elején vagyunk ennek a folyamatnak, de szerencsére rugalmas, nyitott, stramm kis gyerek. Az apukájával eddig is mindenhova vittük magunkkal, nem zártuk el, hozzá van szokva a jövés-menéshez, így talán könnyebben fogadja el a kialakult helyzetet. Ráadásul most rendszer van az életében, megtanult szépen kelni reggelente, oviba menni és este feküdni.

 - Van a környezetében olyan elvált szülői példa, melyek tanulságait a saját életében is tudja hasznosítani, legyen az jó vagy rossz?
 - Sajnos van példa. Szerencsére azonban azt látom, ha két ember intelligensen áll a kialakult helyzethez, akkor a jó kapcsolat is meg tud maradni, és együtt tudnak működni a gyermeknevelésben is.

 - Mire kell a legjobban vigyázni, hogy a kisfia ne érezze, a szülei elváltak?
 - Mindenképp érezni fogja. Ha viszont a gyermek mindkét oldalról azt érzi, nagyon szeretik, és a szülők között él a kommunikáció, akkor könnyebb neki elfogadni a helyzetet.

 - Karrier vagy anyaság?
 - Hiszem, működhet együtt is a kettő. Olivér születése után az anyaságra koncentráltam, majd hetente egyszer visszatértem a képernyőre. Szeretek pörgős életet élni, de ez most hirtelen szakadt rám, és szeretnék műsorvezetőként is helyt állni. Egyik pillanatról a másikra kerültem vissza az intenzív mókuskerékbe, ha pedig itt szeretnék maradni, akkor nagyon oda kell figyelnem. Dolgoznom kell a sikerért. Néha én is felteszem magamnak a kérdést, hogy úristen, mi történik most velem? Az a tapasztalatom, hogy amilyen gyorsan megismerik az embert, olyan gyorsan el is felejtik, így ez a mostani 0–24 órás készenlét nem garancia semmire.

 - Ön vonzó, egyedülálló fiatal nő. Ez valószínűleg a férfiak figyelmét sem kerüli el. Nyitott egy új kapcsolatra? Egy kisgyerekkel az oldalán nehezebb a párkeresés?
 - Jelen pillanatban nem igazán foglalkoztat ez a gondolat. Nagyon pörgős lett az életem, nem tervezek ennyire előre. Nem tudok most erre koncentrálni, majd mikor az élet hozza, akkor döntök, hogy mi legyen. Nyilván anyaként hétszázszor is átgondolja egy nő, hogy mikor és hova lép. Megfontoltabb lettem. Olivér érdekei az elsők mindenben. A férfiak a férjezett nőknek nem igazán mernek bókolni. Én is észrevettem, hogy most bátrabban közelednek felém. Tudni kell helyükön kezelni ezeket a bókokat, noha természetesen jól esik, mikor elismerik és dicsérik a nőiességemet…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16983314_auto_resized.jpg
origo.hu

Bayer Zsolt: Egyenes szál Tompos Márton és a ló hímtagja között - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25327_resized.jpg?avcount=1708776018
origo.hu

Váratlan fordulat: eldőlhet a háború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16986282_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy fordulatot hoz a telihold: erre a 6 csillagjegyre lesz a legnagyobb hatással

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16984916_auto_resized.jpg
vg.hu

Hamarosan jön Orbán-Kristersson közös sajótájékoztatója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16976042_auto_resized.jpg
ripost.hu

Erre senki sem számított, elhagyja az országot a Pepco

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16977538_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi váltás: márciustól másképp lehet utazni a MÁV és a Volán járatain – itt vannak a részletek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25328_resized.jpg?avcount=1708776018
origo.hu

Rejtélyes módon eltűnt hajójáról egy házaspár, vér borította a fedélzetet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16980516_auto_resized.jpg
astronet.hu

Február 24.: szökőnap, telihold és az év első tízmilliószoros napja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25152_resized.jpg?avcount=1708776018
life.hu

Nem csak a tűrőképességeden múlik, hogyan éled meg a havivérzéssel és a PMS-sel járó fájdalmakat (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16985763_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fotóval jelentette be az örömhírt Polyák Lilla, özönlenek a gratulációk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/25153_resized.jpg?avcount=1708776018
life.hu

A hüvelyflóra sokszínűsége: a mikrobiomunk egyéni mintázata (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16985326_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy Melanie beintett Kulcsár Edinának? Új fejezetet nyitott az életében G.w.M exe

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/7GqQm7jp-pi-jiBlIUHgr8x74M1a7WXsasPQu4zTthQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmYTE5M2E4Y2IyZjRjMzdiMmU2Yjk4YTRlMzc0NDA3.jpg
Vita

Kamerák előtt szólt be Rákóczi Ferinek Szente Vajk

https://cdn.borsonline.hu/2024/02/WBvn7Hyt3aADhS8cGRWCQsCH53Z53bWgo6piWWVCXR0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhiNDA1NGJjODc0MDRiZjU4OTZhZTkyYmMwY2U3ZmZl.jpg
Balhé

„Tavaly ezen a napon loptad el a pénzem” – megint nyilvánosan alázza a feleségét a Fekete Vonat hajléktalanná lett sztárja