Zenészei tesztelték Tóth Gabi mellét

Tóth Gabi
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 14. 05:20
Új keblét mutatta meg az énekesnő egy klubkoncert előtt a muzsikus fiúknak. A szemtanú szerint a srácoknak olyan szerencséjük volt, hogy meg is markolhatták. Ezt Gabi cáfolta. 
F. Zs.

Bochkorék megint belenyúltak a tutiba, hiszen egy olyan játékot hirdettek a Music FM csatornáján, amitől felrobbant a stúdió. A hallgatók tömegesen jelentkeztek az Önindító című reggeli műsorba, ahol a műsorvezetők arról vártak élménybeszámolókat, hogy a hallgatóknak volt-e valaha kínos találkozásuk celebekkel. Természetesen volt… A „kellemetlen találkozás ismert emberrel” című felhívás egyik legizgalmasabb történetét egy Zoltán nevű férfi mesélte el, aki technikusként dolgozott Tóth Gabi mellett.

– Egy klubkoncert volt, ahol Gabi hosszú kihagyás után először jelent meg nyilvánosan – mesélte Zoli, Bochkorék hallgatója, majd így folytatta: – Két éve nem áll velem szóba a Tóth család, most ráteszek még egy lapáttal, de mindegy. Szóval volt régen egy rádióműsorom, ahol koncerteket vettünk fel. Ez is egy ilyen alkalom volt, én épp állítottam fel a berendezéseket, amikor belépett Gabi és szinte azonnal elkezdte mutogatni mindenkinek az új cicijét. 

– Mindenki megfoghatta aznap Tóth Gabi mellét? – vágott közbe hüledezve Bochkor Gábor, akit letaglózott a válasz: – Igen! – válaszolta Zoltán. – A kezdésig volt bőven idő, úgyhogy addig Gabi a zenészeivel dumált. A fiúknak pólón keresztül mutatta meg a kebleket és – csak egy pár pillanatra fordultam el –, mire visszanéztem, meg is foghatták azokat. 

A hiteles történetet természetesen Tóth Gabi szájából is szerettük volna hallani, ezért megkerestük őt. Az X-Faktor mentora azt ugyan túlzásnak tartja, hogy bárki megtapogathatja a keblét, de azt elismerte, hogy a hozzá közel állóknak elbüszkélkedett adottságaival. 

– Azért csináltattam meg a mellemet, mert tetszik a végeredmény – mondta az énekesnő. – Büszke vagyok rá, és büszkén meg is mutatom azoknak, akik nagyon közeli barátaim. Bár sokan azt hiszik rólam, hogy extrém módon nyitott vagyok, ez nem így van. A zenészeimmel nagyon szoros a viszonyom, de nem vagyunk olyan nexusban, hogy megérinthessenek – mondta Gabi, aki készül mentoráltjaival az élô show-ra. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.