Tóth Gabi fegyelmezi a Spoon tagjait

Eszményi Viktória
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 18. 05:40
Nem lesz könnyű dolga az idén Tóth Gabinak, hiszen egyszerre 13 fiatalt kell támogatnia mind szakmailag, mind lelkileg. Ráadásul a Spoon tagjai már most magabiztosabban viselkednek, mint illene.
Tukacs Tekla

Nehéz szakmai kihívás előtt áll Tóth Gabi. Az énekesnőnek nem csupán három mentoráltnak kell egyengetnie az útját, hanem összesen 12 x-faktoros versenyző indulatait, érzelmeit és viselkedését kell kordában tartania. A Tha Shudras, a Spoon és a Pálinka Republik tagjait pillanatok alatt elvakíthatja a showbiznisszel járó siker és csillogás.

– Bevallom, nem könnyű 13 srácot kordában tartani, de úgy érzem, már megtaláltuk a közös hangot, és szerencsére kisebb a generációs szakadék köztünk, mint tavaly Szikora Robi és a csapatok közt volt. Fontos leszögezni, hogy én nem akarom egyikőjüket sem megváltoztatni, ők úgy egyéniségek, ahogy vannak, de az tény, hogy a hirtelen jött népszerűség sokféle érzelmet és tulajdonságot előhozhat ezekből a srácokból – ma-gyarázta a Borsnak Gabi, aki személyes felelősséget érez a fiúk iránt.

– Szerencsére jó a radarom, így azonnal felismerem az ilyen helyzeteket. Tapasztalataim szerint ilyenkor azonnal cselekedni kell, és már a csírájában el kell fojtani a konfliktusokat. Igyekszem lelkileg is támogatni őket – így Gabi, aki talán még nem is sejti, mekkora feladat vár rá. A három zenekar közül ugyanis a Spoon tagjai máris elég nagy mellénnyel nyilatkoztak a Borsnak, amikor arról kérdeztük őket, mennyire ismerik a tavalyi sikercsapat, a ByTheWay munkásságát.

– Fogalmunk sincs róla, kik ők egyáltalán?! – fogalmazott ironikus humorral az énekes, Marci, aki állítja: ők zenélnek, nem csak énekelnek.

– Furcsa, hogy mindenki a ByeTheWay-jel hasonlít össze bennünket, mikor annyi a közös bennünk, hogy jelentkeztünk az X-Faktorba. Ők énekesek, de mi zenekar vagyunk – magyarázta csillogó szemmel Peti.

Névazonosság

Meglepetésként érte a fiúkat, amikor a Bors munkatársa rákérdezett: nem zavarja-e őket, hogy nem ők az egyetlen Spoon zenekar a világon. Az Egyesült Államokban már akkor is játszott egy Spoon nevű banda, amikor ők még meg sem születtek. Bizonyára ez is hozzájárult a reakciójukhoz.

– Még soha nem hallottunk róluk, de majd felkeressük a menedzserüket, hogy változtassanak nevet! – válaszolta nevetve Marci az egyik vicces alternatívaként.

 

Heiligéktől kért tanácsot a Rosewood

A munka és a szerelem közötti biztos lavírozásban is adott tanácsokat Heilig Gábor és Eszményi Viktória a Rosewood tagjainak. A két fiatal, akik tiszta laposként vág neki a mai élő shownak, még csak most ismerkedik a zenészszakmával, Gábor és Viki azonban már negyven éve társak.

– Ha titeket hallak, úgy érzem, kisüt a nap. Ezt a természetességet őrizzétek meg! – tanácsolta Eszményi a fiataloknak.

– Nyolcvan százalékban jó az, hogy ha valaki a párjával együtt dolgozik, a maradék húsz százalék súrlódás. Mi mindig akkor kerültünk válásközeli állapotba, amikor lemezünk készült – figyelmeztette a Rosewoodot viccelődve Heilig, aki azt tanácsolta: mivel 24 órát együtt lenni negyven éven keresztül még a legnagyobb szerelemben sem jó, Kamillának és Rolandnak is legyenek olyan különprogramjai, amiről feltöltődve tudnak hazatérni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.