Sebestyén Balázs is ereje végén jár

Sebestyén Balázs
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 16. 05:10
Vadon Janit szerdán sem engedték ki abból a dél-afrikai kórházból, ahová bevitték, miután elájult. Sebestyén Balázsért is izgulhatunk, hiszen ő is épp azt a stresszt kapja, mint kollégája.
B. M.

Rosszullétek, dráma és emberfeletti munkatempó. – Totális apátiába vagyok zuhanva – mondta nem sokkal ájulása előtt a Celeb vagyok, ments ki innen! stábjának Vadon Jani. Mint megírtuk, a műsorvezető rosszul lett Dél-Afrikában, feltehetően a túlzott megterhelés miatt.

Most sokan attól tartanak, hogy Sebestyén Balázs sem bírja sokáig a rendkívüli igénybevételt. Hogyne, hiszen ő is éppen annyit van adásban, mikrofon előtt, mint Vadon: mindennap hajnali 4-kor már talpon vannak, hogy felkészüljenek a Morning Show reggel 6 órai kezdésére. Utána nekiállnak szerkeszteni a másnapi adást. Délben utaznak is a bátorságpróba helyszínére, akár száz kilométeres távolságra is. Este 9-re már újból topon kell lenniük, hiszen indul az élő adás. Alig pár óra alvás után pedig kezdődik az egész elölről.

„Jó reggelt mindenkinek! Biztos hallottátok a híreket, hogy Jani tegnap rosszul lett és kórházba szállították. Mindenkit megnyugtatunk, hogy már jól van, ma délelőtt már hazajöhet, és nemsokára újra a fiúk­kal együtt ébreszt majd titeket a stúdióból” – tudatta hivatalos Facebook-oldalán a Class FM. Délutánra azonban kiderült, hogy a derűlátásnak nincs alapja, Janit mégsem engedik ki a kórházból, mert az orvos további vizsgálatokat tartott szükségesnek. Ez azzal is járt, hogy Balázsnak a tegnap esti műsort is egyedül kellett vezetnie.

Szerda reggeli rádiós műsorukban Balázs többször elmesélte, hogy miután Vadon elájult, rövid időn belül már érkeztek is a mentők egy jól felszerelt autóval, ellátták, majd kórházba vitték, ahol teljes kivizsgáláson, többek közt CT-n is átesett.

Kiderült, hogy hasi panaszokkal is küzdött. Balázséknak még viccelni is volt kedvük, mondván, gyomor- és végbéltükrözés is várhat rá, de miután ettől Vadon bepánikolt, rögtön megnyugtatták, hogy csak poénkodnak. Rákóczi Feri sok időt töltött bent nála a kórházban, és még a telefonját is odaadta, hogy Vadon felhívhassa és megnyugtassa feleségét.

Akiért most szintén aggódni lehet, az Sebestyén Balázs, akinek alig van ideje pihenni. Barátja lerobbanása lelkileg is meg­viselte, nem beszélve a fizikai megpróbáltatá­sokról. Gondoljunk csak bele: hajnali öt óráig ült az őserdőben Szabó Zsófi bátorságpróbája miatt, aztán rohant vissza a szállodába levezetni a rádióműsort. A tegnapi tévéshow-ban is egyedül állt helyt. Nem csoda, hogy máris rettentően fáradt, pedig még egy hónapot kell így kihúznia Afrikában. 

Charlie nem akar emberien beszélni

Jelenleg az ország legnépszerűbb kis­ál­lata Charlie, a Celeb vagyok, ments ki innen! műsorvezető papagája. Máris több mint 33 ezer rajongója van a Facebookon! A Balázs inggombjait előszeretettel lecsipkedő kétéves arapapagáj helyi lakos: az esti élő adásokra kölcsönadó gondozójának otthonában él egy hatalmas ketrecben.

Imádják egymást, de gazdájának még nem sikerült rávennie a beszédre, hiába próbálja megtanítani legalább egy „hello” megismétlésére. Eddig egyszer csúszott csak ki véletlen a csőrén, azóta sem hajlandó megszólalni emberi nyelven. Ellenben nagyon tud hisztizni. Jellegzetes visító hangot ad ki, ha nem figyelnek rá, vagy valami nem úgy van, ahogy szeretné: például ha túl sokáig van a ketrecé­ben.

A kék-sárga arapapagáj egyébként messziről került a Dél-afrikai Köztársaság területére, mivel eredetileg Dél-Amerika folyó menti erdei, mocsarai környékén repked. Gombok mellett magvakkal, bogyókkal, gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozik. Fogságban jól tartható és szaporítható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.