Celeb

Nem látogathatja gyilkos rokonát a Rising Star-os

M. S.

2014. október 29. szerda 04:20

Miközben a TV2-es Rising Starral élete nagy lehetősége előtt áll, Tarsoly Arnoldnak egy nehéz terhet is cipelnie kell. Ő az egyik kapcsolattartója börtönben ülő édesapjának.

Nincs könnyű helyzetben Tarsoly Arnold, aki énektudásával kivívta, hogy a Rising Star tehetségkutató show-jában is szerepelhessen. A fiatalember édesapja életfogytiglani büntetésre számíthat, és ha bebizonyosodik a rendőrség gyanúja, akár Arnold édesanyja is börtönt kaphat bűnpártolásért.

A Bors információi szerint Arnold szerette volna meglátogatni az apját, ám ettől a férfi – büszkeségből – elzárkózott. Nem akarta, hogy a fia rácsok mögött lássa. Ugyanakkor Arnoldot nevezte meg kapcsolattartójának, amit a hatóság engedélyezett is. Így telefonon beszélhetnek, Arnold levelet és csomagot is küldhet neki. Nem úgy, mint az édesanyja: T. Magdolnát ugyanis bűnpártolással gyanúsította meg a rendőrség. A zsaruk szerint a családirtó volt élettársára bízta a gyilkos fegyver eltüntetését, amit az asszony meg is tett. Ez pedig kizárja, hogy a nő érintkezhessen volt élettársával.

– Védencemmel szemben valószínűleg ebben a hónapban zárul a nyomozás, nincs kétségem afelől, hogy a rendőrség vádemelési javaslattal él – mondta a Borsnak a T. Magdolnát védő dr. Futaki Gézáné. – A gyilkosság után még tanúként hallgatták ki védencemet, azóta nem volt kihallgatása. Ha bírósági szakaszba jut az ügy, elképzelhető, hogy indítványozni fogom elmeorvosi szakértő bevonását, hiszen álláspontom szerint védencem egy rendkívül felfokozott idegállapotban, önkívületben cselekedett. Nem konspiratív céllal rejtette el a fegyvert, cselekedetét a pillanatnyi érzelmei vezérelhették – vélekedett az ügyvédnő.

A Bors szerette volna megszólaltatni Tarsoly Arnoldot is, ám a TV2 stábjától azt az információt kaptuk, hogy az énekes egyelőre elzárkózik attól, hogy családja tragédiájáról nyilatkozzon.

 

Négy emberrel végzett Lajos

Május 15-én a Békés megyei Magyarbánhegyesen T. Lajos megölte volt élettársa kedvesét és a nő édesanyját. M. Adrienn is több haslövést kapott, de ő és az édesanyja párja, R. József túlélte a vérfürdőt. A mészárlást végignézte T. Lajos és M. Adrienn közös gyermeke, az ötéves Napsugár is.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177237_auto_resized.jpg
origo.hu

Letarolta a részeg sofőr a pozsonyi buszmegállóban várakozókat, öten meghaltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9022_resized.jpg?avcount=1664797207
origo.hu

Rejtélyes sorozatgyilkos szedi áldozatait Kaliforniában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178269_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jó éjszakát angyalkám, reggel találkozunk - Nem bírja feldolgozni lánya elvesztését az édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15176666_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anglia-szerte tüntettek a kifizethetetlen rezsiszámlák miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177357_auto_resized.jpg
metropol.hu

Káosz Budapesten! Egy baleset is képes totálisan megbénítani a főváros közlekedését

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178367_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem bírja feldolgozni lánya elvesztését az édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9024_resized.jpg?avcount=1664797207
origo.hu

Döbbenetes részletek derültek ki a vasárna éjjeli buszmegállóban történt halálos gázolásról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15178572_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tapolca híres halas lépcsője most szebb, mint valaha volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9029_resized.jpg?avcount=1664797207
origo.hu

Vállalkozónők figyelem, ősszel ismét indul Dobbantó tréning!(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/8975_resized.jpg?avcount=1664797207
metropol.hu

Téged is lázba hoznak a LEGO® -s fejtörők? Akkor eljött a Te időd!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15177814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most érkezett: Holtan találtak egy embert és kutyáját Fejér megyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/9030_resized.jpg?avcount=1664797207
she.life.hu

Lelki problémák és sport: a súlyzózás nem fogja megoldani az életed

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/BZCYjXo47ymDlKD5AXWs10htHIZDBCWQz0TCOvDUnUU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhYWZmYmVjNGFlNDRlODI4ZDllMzNhMTU0NDdkNjg1.jpg
Megrázó

Súlyos történet! Apja után újabb emberről állítja Szilágyi Liliána, szörnyű dolgokat tett vele gyerekként

https://cdn.borsonline.hu/2022/10/xUHlUh9lpJno8w_8RkpF3b_qV6hWNWKdhHYaxQ1m7ZE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAyNWJiODNkOGNiODQwODRhZmRmNWIwNTEwNWY5MTk5.jpg
Botrányhős

Mi történt Tóth Andival? Meglepő változás az énekesnő életében