Megműtötték Hajdú Pétert

kórház
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 01. 05:10
Nem halaszthatta tovább térdműtétjét Hajdú Péter, tegnap délelőtt megoperálták a műsorvezetőt. Felesége, Sarka Kata egész nap el sem mozdult lábadozó férje betegágya mellől.
Sz. B.

Két szalagszakadáson volt túl Hajdú Péter, ezért nem volt más választása, kés alá kellett feküdnie. A műsorvezető köztudottan ódzkodik a kórháztól, ezért nehéz volt rávenni a be­avatkozásra. Akkor adta be a derekát, amikor az orvosa ráijesztett: vagy a műtétet választja, vagy többé nem síelhet és focizhat a gyerekeivel.

– A beavatkozás szerencsére jól sikerült. Az orvos utasítására ma ki sem kelhetett az ágyból, és pár napig még bent kell maradnia. Örülök, hogy túl van rajta, és remélem, szépen meggyógyul a lába, jól tudja majd használni – nyilatkozta a Borsnak Sarka Kata, aki egész nap férje mellett volt, bár ő átaludta a műtét utáni délutánt.

Az aggódó feleségtől azt is megtudtuk, hogy Béres Alexandra édesapja végezte el a beavatkozást, aki évek óta kezeli Hajdút. A műsorvezető első sérülése tizennyolc éve történt, kézilabdázás közben porcleválása volt, legutóbb pedig idén augusztusban elszakadt a térdszalagja a teniszpályán.

Térdpanaszai azért is jelentenek nagy érvágást Hajdúnak, mert imádja a sportokat. Kisfiával, Dávidkával rendszeresen karateedzéseken vesznek részt saját otthonukban, minden évben síelnek a családdal, és amikor csak teheti tenisz­ütőt ragad vagy focizik.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.