Megint milliókat keresett Tereskova Orbán arcával

Nagy Kriszta Tereskova
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 16. 09:30
Bejött Tereskovának az Orbán-portré-festés, Nagy Kriszta ugyanis legújabb kollekciójának már a felét eladta. Harminc képről van szó, és mivel darabját 89 ezer forintért adta, szép summát keresett.

A teljes bevétel persze nem csak a művészt illeti, hiszen osztozik rajta a Godot Galériával, arról nem is beszélve, hogy a képek előállítása sem olcsó mulatság, ám a több mint két és fél millió forint nem kevés.

– A legújabb kollekciónál úgymond pecsétként, ismert műtárgyak reprodukcióira került Orbán Viktor arcmása. Egy pecsét kétféle módon is értelmezhető: nyomot hagy, vagy szabad utat enged, és mindenki eldöntheti, hogy ő ezt melyiknek gondolja – mondja Tereskova. – Emlékszem, az első kép ötlete úgy született, hogy otthon ültem, néztem a tévét, ahol bemondták, hogy Orbán Viktor kétharmaddal nyert. Azt mondtam magamban: ezzel foglalkozni kell.

Magyar és külföldi műtárgyakra is rákerült a miniszterelnök arcmása. Például Rákóczi Ferenc fejedelem portréjára, vagy éppen Szinyei Merse Pál Pacsirtájára. Az utóbbinál egy felhőből alakul ki Orbán arca. Nem mellékesen, minden képre a miniszterelnök egy-egy gondolata került.

Mint kiderült, volt aki több képet is vásárolt magának, Tereskova pedig arra a legbüszkébb, hogy Nancy G. Brinker volt amerikai nagykövet is vásárolt tőle, és bízik benne, hogy a galériában a többi alkotása is vevőre talál. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.