Kárász Robi: Nők nélkül nincs értelme az életnek

élet
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 05. 18:45
Kárász Robi, a Mokka műsorvezetője rajong a nőkért. Nap mint nap hölgyek veszik körül, így már megtanult kiigazodnia női lélek rejtelmeiben.
Bors

A nő fogalma számomra egyet jelent a feleség szerepével és az anyasággal. Már nem vagyok húszéves, így sok női tulajdonság át- és felértékelődött az évek alatt. Nekem semmi kifogásom a karrierista, céltudatos és agilis nők ellen, ám a saját életemben inkább konzervatív nézeteket vallok.

A párom, Róza is családközpontú, és még ha nem is várom el, hogy minden nap végén meleg ételt tegyen az asztalra, azért jólesik a gondoskodás, a gyengédség és a melegség. Annak ellenére, hogy én, mint férfi nem tartozom a nagy átlagba – édesanyám főzni, mosni, takarítani és vasalni is megtanított – azért szeretem, ha a párom is ismeri a házimunka fogalmát. Hiszen a nőknek ez is a feladatuk.

Klasszikus férfinak tartom magam, aki nemcsak szereti, de fontosak is tartja a nőket. Nők nélkül nincs értelme az életnek. Sok nő vesz körül. A két lányom, a párom és az édesanyám is meghatározó helyet foglal el a szívemben. Néhány éve Kepes Andrással beszélgettem, és akkor ő mondott egy nagy életigazságot: a nők jönnek-mennek, de a gyerekeim mindig ott lesznek mellettem.

Igazi lányos apuka vagyok, aki rajong a gyerekeiért, An-náért és Roziért, akik mindennap bearanyozzák az éle-temet. Sokszor próbálok apai szigort alkalmazni, de egy mosoly, egy pillantás azonnal meglágyítja a szívem. Ilyenkor nincs mit tenni: a lányok győztek.

Édesanyámmal a mai napig szinte félszavakból is tökéletesen megértjük egymást, és mellette a nővérem véleménye is fontos számomra. Nem véletlen, hogy a lányokkal, anyámmal és a testvéremmel minden évben elutazunk együtt nyaralni, és őszintén bevallom, nem könnyű négy nővel vakációzni, de ők még a hisztikkel együtt is szerethetőek.

Nőkkel vagyok körülvéve, ismerem őket és úgy gondolom, csak meg kell találni a közös hangot a női lélekkel, érteni a gondolataikat és felismerni az érzékenységüket, s hihetetlen szépségüket. Egy nő legyen természetes, mint a párom, Róza, akivel ugyan már öt éve együtt vagyok, mégis nap mint nap megcsodálom természetes szépségét.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.