Kállai-Kiss Zsófi melle megfogta a nézőket

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 21. 05:40
Szépen énekelt, de gyönyörű domborulataival nagyobb sikert aratott Kállai-Kiss Zsófi. Azóta sem azt beszélik róla, kivágná-e a magas cét, hanem hogy viselt-e melltartót az X-Faktorban. Zsófit kissé bántja a dolog.
kbv

A lélegzet elállt, a szemek kocsányon lógtak: fekete, combközépig felhasított szűk ruhában lépett színpadra Kállai-Kiss Zsófi.

Alföldi Róbert meg is jegyezte, milyen sze­xuá­lis a lány kisugárzása. Ám néhány bloggert az összhatás helyett sokkal inkább az énekesnő egyetlen testrésze: mégpedig a melle fogott meg, s immár két napja azt találgatják, volt-e egyáltalán Zsófi dús keblén melltartó. Az énekesnő nem tagadta, rosszulesett neki, hogy a kommentelők az énekhangja helyett a mellével foglalkoztak.

Meglepődött, aminek saját Facebook-oldalán is hangot adott, ráadásul egy testszínű, pánt nélküli melltartó képét is kiposztolta.

– Volt rajtam egy ugyanilyen melltartó, aminek pont az a célja, hogy természetes hatást keltsen. Úgy látszik, túl jól sikerült. Egyébként sze­rintem mindenki azt lát bele ebbe a szett­be, amit szeretne, nem sértődtem meg – mondta csípősen Zsófi, akit az X-Faktorban Fábián Kata stylist öltöztet.

– Zsófin volt melltartó, sőt a ruhája is két rétegből állt. Így alul egy testszínű és vastag, de egyáltalán nem átlátszó, felül pedig egy fekete sztreccs anyag takarta. Ez a két réteg együtt kelthette azt a hatást, hogy nincs rajta melltartó, pedig tulajdonképpen három réteg is takarta a mellét – árulta el Flórián Kata.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.