Hevesi Tamás szexi neje Afrikából szurkol férjének

Sztárban sztár
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 26. 09:45
Bár már elutazott a Celeb vagyok, ments ki innen stábjával Kriszta, Hevesi Tamás neje, a többezer kilométeres távolságból is izgul férjéért. Az énekes ugyanis ma este a Sztárba sztár dönöjében szerepel.
B. M.

A Sztárban sztár első öt továbbjutó versenyzője között van, bejutott a mai döntőbe, és ma eldől, hogy nyer-e Hevesi Tamás. Felesége sajnos nem lehet vele, mert ő már Afrikában van a Celeb vagyok, ments ki innen! műsor stábjával.

– Nagyon mélyen benne vagyok a produkciókban, meg­ismerek életpályákat, mindegyikük életének utánajártam, Andrea Bocellinél például fontos volt az a kettősség, hogy 12 éves koráig látó emberként élt, egyik napról a másikra vakult meg, és már így lett világhírű – mondta lapunknak Hevesi.

Az énekesben szintén van kettősség: hiába színpadi ember, valójában szemérmes, aki óvja a privát életét és feleségét, Krisztát, aki jelenleg Afrikában van a Celeb vagyok, ments ki innen! műsor egyik szereplőjeként. – Nem akarjuk, hogy összefésüljék a szakmai karrierünket. Legyen elég annyi, hogy büszkék vagyunk egymásra, keményen dolgozunk, szeretetben élünk, boldogok vagyunk – tette hozzá az énekes.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.