Fura helyzet. Vastag Tamás az Ének az esőben című dalt adta elő, Bereczki Zoltánnak azonban nem tetszett, azt kifogásolta, hogy a fiatalember, aki oly jól alakítja a színházi előadásokon Frank Sinatrát, miért nem a legendás amerikai énekeshez méltó stílusban szerepelt most. A gond az, hogy Vastag és még sokak szerint az Ének az esőben nem Sinatra, hanem inkább Gene Kelly előadásához köthető.
– Ezt a műfajt kívülről fújom, ebből van diplomám. Ez musical, aminek a könnyedség a lényege. Az, hogy ne lássam: az előadó gondolkodik, mi a következő lépés. Tominál minden pillanatban ezt láttam. Mielőtt elhangzik a védekezés, hogy csak egy heted volt erre felkészülni, tudni kell, te ezt régóta csinálod. Nekem nagyon sok minden hiányzott ebből – jegyezte meg temperamentumosan Bereczki a Sztárban sztár vasárnapi adásában, Sinatra-előadására utalva.
Egy nappal a műsor után a Bors munkatársa arról érdeklődött Bereczkinél: tulajdonképpen melyik legendát kellett volna megformálnia Tamásnak a színpadon?
– A feladat Frank Sinatra volt, de a számok kiosztásáról, a színpadi megjelenítésről, a koreográfiáról nem engem kell megkérdezni. Mi is a nézőkkel együtt, akkor este látjuk csak a kész produkciót. Az előadásmódról – utánozandó figurától függetlenül – a véleményem ugyanaz – szögezte le a zsűri szigorú tagja. – Három szegmensből összetevődő produkciót láthattunk Vastag Tomi előadásában. Az Ének az esőben című dalt, amely eredetileg Gene Kelly nevéhez köthető, de állítólag egyszer Frank Sinatra is elénekelte. A koreográfia viszont egy az egyben a Robbie Williams koncertjén látott volt.
– Nem dolgom ezt a helyzetet elemezni, de én azt a könnyedséget, légiességet hiányoltam Tomi előadásából, ami ennek a műfajnak a sajátossága. Tamás szétesett, és szinte végig a táncosok után ment, ha bevállalta, hogy táncol, akkor koncentráltabban kellett volna teljesítenie. Ebben a műsorban a feladatot megkapja az előadó, de a produkciót neki kell megoldania. Fontos, hogy az énekes a helyzet magaslatán legyen. Hangsúlyozza, amiben a legjobb, hogy elterelje a figyelmet a gyengeségekről. Nagyra becsülöm Tomit és tudom, ahogyan egy héttel ezelőtt, a következő héten is újra elkápráztat majd minket – tette hozzá Bereczki.
Vastag Tamás értetlenül állt a kritika előtt, hiszen amikor Frank Sinatrát alakítja a színházban, szinte soha nem táncol a színpadon:
– Sinatrát a hangként és nem a lábként emlegetik. Szerencsére a hangomat megdicsérték, de a tánccal valóban meggyűlt a bajom – vallotta be Tamás. – Elfogadom Zoli kritikáját, mert elismerem a művészetét, Frank Sinatra azonban soha vagy csak alig táncolt. Ennyit tudtam kihozni a produkcióból – fejezte be alázattal Vastag.
A TV2 szerint senki nem hibázott
Többször is előfordult a Sztárban sztár adásaiban, hogy bizonyos előadók koreográfiáját több klipből vagy koncertfelvételből raktuk össze – kommentálta a TV2 sajtóosztályának egyik szakembere. – Ennél a produkciónál Tomi külseje Frank Sinatrát idézte. A dalhoz tartozó koreográfia és látvány ötletét egy brit tévéshow adta, amelyben Robbie Williams énekelt. A filmben Gene Kelly adta elő ezt a dalt, Tomi hangban egy kicsit rá is hajazott. De így igaz, Sinatra is énekelte, tehát hozzá is köthető. A zsűri – és így Bereczki Zoli is – előre tudta, hogy ebben a produkcióban ezt a három elemet ötvözzük. Ő ettől függetlenül privát véleményt fogalmazott meg.
Majka nem csomagolta sztaniolba a véleményét, amikor a Susan Boyle-t alakító Hevesi Tamás produkcióját értékelte, mire Claudia már nem is a produkciót, hanem Majkát kritizálta: „Iszonyatosan sértő, amit Majka mond. Minősítesz egy stílust azért, mert nem szereted”. Ezután Majka értetlenkedő közbeszólására felcsattant: „Most fogd be!”.
Hevesi Tamás elárulta, mit érzett abban a pillanatban:
– Claudia megvédett, és ez nagyon jólesett – kezdte az énekes. – Azért az tény, hogy szerepeltem már ennél sokkal jobban is. Valószínűleg több pontot kapok, ha férfiként adom elő a dalt, de nekem az volt a feladatom, hogy Susan Boyle legyek. Nyilván akadt egy-két mondat a zsűritől, ami nem esett jól, de nem foglalkozom ezzel. A közönségnek tetszett. A próbákon sokkal jobban énekeltem, de legalább női hangon próbáltam utánozni egy nő előadót nem akármilyen magasságokban, ezért ezt a nehézségi fokot értékelhette volna kicsit jobban a zsűri – magyarázta az énekes, aki a héten Sipos F. Tamás bőrébe bújhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.