Vajna nem volt kíváncsi a Szabadesésre

szabadesés
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 25. 09:45
Meghívták, mégsem ment el a Szabadesés című film díszbemutatójára Andy Vajna. A filmalap vezetője és a rendező, Pálfi György között komoly nézeteltérés van. Sajnálhatja, mert a Szabadesés jó film.
F. A.

Csendesebb és jóval visszafogottabb volt kedd este az Uránia Filmszínház aulája, mint két héttel korábban. Pedig ugyanúgy új magyar sikerfilm díszbemutatóját tartották a patinás falak között, mint szeptember elején, csak akkor a jóval közönségbarátabb Utóélet című filmet adták, most pedig a megosztó filmjeiről híres Pálfi György új alkotását, a Szabadesést mutatták be.

A bizarr mozira azért szép számmal érkeztek a meghívottak, ám a nézőtéren sztárok és hírességek helyett elsősorban a produkció alkotói ültek.

A szerény költségvetésű film (120 millióból forgatták, állami pénz nélkül) premierjére kissé rányomta a bélyegét, hogy a rendező, Pálfi György és a filmalapot vezető Andy Vajna nem jön ki jól egymással, mivel a rendező grandiózus mozitervét, a Toldit nem egyformán képzelik el. Vajna – bár információink szerint meghívták a bemutatóra – nem jelent meg az Urániában.

A film egy furcsa budapesti bérház egy estéjébe enged bepillantást: hét lakásban hét meghökkentő történet játszódik, amelyet a főszereplő, Molnár Piroska – lenyűgöző alakítással – öngyilkossági kísérlete foglal keretbe. Például egy nő meztelenül sétálgat egy fogadáson, egy nyolcszáz kilós bika egy szobában gyereket ijesztget, egy tisztaságmániás pár fóliá-ba csomagolva szeretkezik, egy kismama pedig visszahelyezteti méhébe az orvossal újszülött gyermekét. Bár a sztorik néhol bizarra sikerültek, a színészek – élükön a már említett Molnárral – brillíroznak és Pohárnok Gergely operatőr is elképesztő atmoszférát teremtett.

A Szabadesés három díjat is nyert a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon, köztük a legjobb rendezőnek járót is.  

Ajánljuk

A Szabadesés alapvetően az ember legbelsőbb félelmeiről szól, néhol viccesen, máskor sokkoló formában. A film ugyanolyan megosztó, mint a rendező korábbi filmjei, a Hukkle vagy a Taxidermia, de akinek azok tetszettek, nem fog csalódni benne.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.