Tallós Ritát a lelki gondok betegítették meg

lelki válság
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 23. 11:45
Megtalálta magában Tallós Rita a három évig tartó betegségének kiváltó okát.
D. Kata

– Természetesen kell megélni a rákot is. Soha nem tagadtam, hogy beteg vagyok, kopaszon is játszottam színpadon. Csak így lehet túlélni – üzente sorstársainak a színésznő.

– A daganatos megbetegedések lelki eredetűek. Nekem is túl kellett magam tenni a sérelmeimen, amelyek a betegségemet okozták.

Köztudott, hogy a színésznőt betegségének kialakulásakor írták ki a Jóban Rosszban című sorozatból, és válása férjétől, Barbinek Pétertől is nyomott hagyott a lelkében. Nem sokkal később ismerkedett meg jelenlegi férjével, Vértes Gáborral, aki végig támogatta a kemoterápia időszakában.

– Azt sulykolta belém, hogy nem vagyok beteg. Nekem a sport segít, heti ötször-hatszor edzek, három napot kardiózom, kétszer teniszezem, októberben pedig a bokszot kezdem el. Az időmből kitelik, most szinte csak szeretetből játszom. A Spinoza Házban készítek Spolarics Andrea kolléganőmmel egy darabot, és rendezek is, de ezekből nem tudok megélni – nyilatkozta a színésznő az FLPTV-nek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.