Megsértette az RTL Klub a hastáncosnőt

X-Faktor
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 17. 10:00
Boros Eleonóra énekelni szeretett volna, a mentorok viszont arra kérték, húzza fel a pólóját, és táncoljon. Később az összefoglalóba csak az került be, hogy a lány táncol, ezért úgy érzi, megalázták.
kbv

Megalázta és vérig sértette egyik versenyzőjét az X-Faktor stábja – állítja az érintett lány, Boros Eleonóra, akit annyira mélyen érintettek a történtek, hogy egy internetes laphoz is eljuttatta panaszát. A hastáncos lány úgy érzi, a produkciókról készült összefoglalót szándékosan úgy vágták meg, hogy úgy tűnjön, azt sem tudja, egy énekes tehetségkutatóban nem táncos produkcióval illik érkezni.

– Indultam a Dunakanyar Hangja tehetségkutatón, ott keresett meg az RTL egyik szerkesztője, hogy meghívjon az X-Faktorba. Pont azért nem mentem eddig oda, mert tudom, hogy nem feltétlenül a tehetségről, hanem a show-ról szól, végül mégis beadtam a derekam. Négy válogatón szerepeltem, mire a mentorok elé kerülhettem – mesélte kálváriáját a hastánc és hiphop oktató lány, aki énekes-táncos színésznőként is kipróbálta már magát.

 – A mentorokon látszott, hogy nem igazán érdekli őket az ének, le is állítottak hamar, kérve, hogy inkább táncoljak. Szikora Robi szólt, hogy húzzam fel a pólómat – mesélte Eleonóra, aki ekkor még nem, csak a válogatóról készült adás után érezte úgy, hogy megalázó helyzetbe hozták. – A műsorba csak a tánc került be, mintha azzal akartam volna meggyőzni a zsűrit, és egy lúzer lennék! Nem azzal van bajom, hogy táncolnom kellett, hanem azzal, hogy utána csak ezt mutatták meg. A műsor után rengeteg levelet kaptam: miként lehetek olyan hülye, hogy egy énekes műsorban tánccal indulok? – háborgott a 21 éves szépség.

Schiwert-Takács László, az X-Faktor kreatív felelős szerkesztője megérti a lány dühét, de mint mondta, százak álltak a mentorok elé az X-Faktor idei válogatóján is, lehetetlen  az összes produkciót egészében megmutatni.

– Az X-Faktor egy szerkesztett szórakoztató műsor, így a legérdekesebb pillanatokat válogatjuk össze. Boros Eleonóra előadásában a hastánc volt a legmeggyőzőbb, melyet a mentorok meg is dicsértek, a dekoltázsát pedig Istenes Bence méltatta…  A produkciók egyébként az RTL Most! oldalán bárki számára hozzáférhetőek – mondta a szerkesztő. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.