Havas: egy percig sem javult Bajor állapota

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. szeptember 02. 05:20
Drámai nyilatkozat: Havas Henrik a Frizbiben a Bajor Imrével töltött utolsó időket eleveníti fel. Kiderül: sajnos, nem igaz, hogy a Kicsihuszár állapota valamikor is javult volna, ellenben nagyon bízott a kínai gyógymódban.
GYLF

Havas Henrik most először beszélt nyilvánosan Bajor Imrével kapcsolatban azokról az emlékekről, amelyeket a Kicsihuszár utolsó hónapjaiban élhettek át együtt. Havas ugyanis rendszeresen látogatta őt, igaz, az újságban megjelent hírek többségére azt tudja csak mondani: hülyeség volt.

– Én sosem tapasztaltam olyat, hogy annyira jobban lett volna, hogy például le tudott volna menni a medencéjéhez – mondta a Frizbi felvételén. – Bízott benne, hogy így lesz, és azt tervezte velem, ha jobban lesz, lemegyünk és medencézünk, ott beszélgetünk. Sajnos ez nem következett be – így Havas, magához képest elérzékenyülve.

A riporter azt is elmondta, ők nem barátok, inkább cimborák voltak, és valahányszor vendégségbe ment, a kártyapartik nem maradhattak el. Az utolsó ilyen alkalmak egyikével Imre sajátos humorával emlékeztette Havast a helyzetére.

– Most már se pia, se igazi pénz, csak zsetonok, még ez is... Ez már a vég! – emlékezett Bajor szavaira, majd a körülötte felbukkanó „csodadoktorokkal” kapcsolatban is megnyilvánult. – Én sosem kérdeztem, hogy mi van vele meg a betegségével, de természetesen mindig szóba került. És szinte minden alkalommal magától jegyezte meg, hogy éppen ki és mit fog csinálni vele.

Havas Henrik szavaiból az is kiderül. Bajor igenis hitte azt, hogy a kínai gyógymód hatásos lesz. – A kínai útjával kapcsolatban is hosszasan ecsetelte, hogy majd valami moszat a szervezetében bejut a rákos sejtekbe, megvilágítja őket, majd szétrobbannak. Én sosem mondtam el a véleményem neki ezekről, szerettem volna én is hinni, hogy van neki visszaút. De nem titok, ilyen alkalmakkor sokszor összenéztünk a párjával, Ildikóval – magyarázta Havas. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.