Meglepő dolog jutott a Bors tudomására az Omega zenészei, Benkő László, illetve Debreczeni Ferenc és a bunyós taxis konfliktusával kapcsolatban. Még nem tudni, pontosan milyen okból, de a július közepén történő verekedés ügyét átminősítették, és a XI. kerületi kapitányság helyett a BRFK életvédelmi osztálya nyomoz tovább. A Bors úgy értesült, például ez akkor történik, ha maradandó a testi sérülés.
– Számunkra is furcsa volt, hogy a továbbiakban az életvédelmi osztály foglalkozik az üggyel, ugyanis a testi sértés nem az ő hatáskörükbe tartozik. Ez az egység a legsúlyosabb élet elleni bűncselekményekkel foglalkozik. Úgy tudom, hogy már több tanút is meghallgattak és hamarosan kirendelik az igazságügyi orvos szakértőket is – számolt be a legújabb fejleményekről dr. Futó Barnabás, Debreczeni Ferenc ügyvédje.
Szerettük volna megkérdezni a taxisofőrt is, mit szól a nem éppen kedvező fejleményhez, de helyette a taxitársaság ügyvezetőjét sikerült elérnünk. A beszélgetés során pedig az is kiderült, hogy az egyik legfőbb bizonyítékot, a diszpécser, a zenészek, valamit a taxis beszélgetését rögzítő hangfelvételt nem adták át a rendőrségnek.
– A hangfelvételt nem szolgáltattuk be, mert a rendőrség nem kérte, ahogy a művész urak ügyvédjei sem erőltették annak nyilvánosságra hozatalát. A diszpécserünket és más taxis kollégákat tanúként hívták be kihallgatásra. Ennél többet nem tudok mondani az ügyről – fejezte be Pásztor György cégvezető, aki mindaddig alkalmazza a taxist, míg annak bűnössége be nem bizonyosodik.
Kerestük a BRFK sajtóosztályát és Benkő Lászlót is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Ez történt
Mint ismeretes, július 19-én hajnalban egy taxira várakoztak az Omega zenészei, majd amikor megérkezett a sofőr, heves szóváltást követően tettlegességig fajult köztük a vita. Debreczeni Ferencnek az orra tört el, míg Benkő László megúszta néhány zúzódással.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.