Pásztor Erzsi örül a mémségnek

Pásztor Erzsi
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 28. 12:45
Számítógépe nincs, de sokszor mutatták már neki azokat a mémeket, amelyeken ő szerepel. Pásztor Erzsi azt mondja, a virtuális közösségi életből sajnos kimaradt.
GYLF

Közel a nyolcvanhoz is keményen edzi az agyát, igaz, vidéki túrákat már nem vállal. Pásztor Erzsi a Borsnak azt is elárulta: a számítógépekkel már nem sikerült megismerkednie. Ennek ellenére tisztában van vele, hogy a Szomszédokban megismert Janka néni képében vírusként terjed, az internetes közösségeknek azonban végleg búcsút inthetett számítógép nélkül.

– Komputerem nincs, ebből kimaradtam, és ezáltal ki is írtam magam a netes közösségekből. Pedig van mobilom, vonalas telefonom és lakcímem is, de ma már ez nem divat – mesélte a Borsnak mosolyogva a Kossuth-díjas színésznő, majd kérdésünkre a „Janka néni mémet” is nevetve emlegette.

– Kollégák, barátok szokták mutogatni nekem, ha éppen felbukkan egy-egy. Imádom! Ez olyan jó dolog! Jó, hogy emlékeznek rám és a szerepre. Egy színész ma már tévé és film nélkül nem válhat ismertté. Azt viszont kevesen tudják, hogy a Szomszédok végén csak a főszereplők mondhatták el az apró monológjukat. Én nem voltam az, így sosem láthattak így. Mégis így lettem ismert az interneten: a szemtelen, kéregetős, olykor lopós és italozós Janka néniként – nevettet a művésznő.

Pásztor Erzsit tavaly egy színdarab után egy fiatal pár csak azért várta meg, hogy a szájából hallhassák a mára már klasszikussá vált: Drága Zsuzsám! – megszólítást. A színésznő száját azonban nem ezek a szavak hagyják el a leggyakrabban.

– Ma már negyven kilométeren belül mozgok csak. Az agyamat rejtvényfejtéssel edzem, és a kedvenc darabjaim monológjait mondogatom. Az utcán is sokan leszólítanak, nagyon jó érzés. Vannak, akik a nyakamba is ugranak, pedig én nem vagyok az a csókolózós fajta, erről rég leszoktam. Nyáron az allergiám miatt, télen a légúti betegségek miatt vagyok óvatos. De higgyék el, szeretem a közönségem – nevetett Pásztor Erzsi.

 

Az unokájával sem ért szót

Pásztor Erzsi kétszer volt házas, egy lánya van, Heni. Unokából kettő is jutott a Jászai Mari-díjas színésznőnek, ám egyikőjükkel csak „nézegethetik” egymást.

– Olaszországban élnek a lányomék, az unokáim is. A nagyobbik, a lány még beszél magyarul, igaz, akcentussal. Októberben jön csak meglátogatni az iskola miatt. Most milánói magyarokkal barátkozik és egyre szebb a kiejtése, ennek örülök. A fiú unokám azonban csak olaszul beszél, így vele telefonon sem tudok társalogni – sajnálkozott Pásztor Erzsi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.