Ördög Nóra: az apjára hasonlít Vencel

baba
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 09. 09:45
Kisfia, Vencel születéséről beszélt Ördög Nóra a Mokkában. Ahogy azt a Bors elsőként megírta, a baba augusztus 3-án született, a mama az első percekrôl Demcsák Zsuzsának nyilatkozott.
Sz. B.

Ördög Nóra új munkahelyén, a TV2 képernyőjén nyilatkozott második gyermeke, Vencel születésének és első napjainak részleteiről. Tegnap reggel nyolc órakor kolléganője, Demcsák Zsuzsa kért elnézést a korai telefonhívásért.

– Egy ilyen kicsi babánál nincs túl korai időpont, ha éjszaka hívtok, szerintem akkor is nyugodtan tudtunk volna beszélgetni. Ez az ismerkedés időszaka, úgyhogy még eléggé egybefolynak a nappalok és az éjszakák, de amúgy itt alszik most is a kezemben Vencel – árulta el Nóri.

– Nehéz betelni vele, ahogy írtam már a blogbejegyzésben is, valahogy annyira természetesen zajlott min­den vele kapcsolatban, hogy már ettől nem természetes, hanem elképesztő, hihetetlen és csodálatos – sorolta az immár kétgyermekes családanya, majd a szülés körülményiről beszélt. – Mici is nagyon könnyen született, ha lehet egyáltalán ilyen jelzőt használni, de Vencel még inkább.

A kórházba érkezéstől számított egy órán belül már a kezemben volt – mondta Vencel érkezéséről, aki augusztus 3-án, 3350 grammal és 57 centivel jött világra. – Igazi magas pasi, az apukája is az, remélem, rá ütött minden tekintetben – tette hozzá Nóra.

Az első találkozás

Ördög Nóra a két testvér, Mici és Vencel találkozásáról is beszámolt.

– Amikor jöttek a klinikára látogatni, az első reakció az volt, hogy a kislányom megnézte az öccsét, aztán ment tovább játszani. Pár perccel később odasomfordált megint hozzám és odaadta neki a saját cumisüvegét – mondta el Nóri.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.