Máris jóképű srác Ördög Nóra kisfia

gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 08. 08:35
Bensőségesen szép, szoptatós fotóval tudatta Ördög Nóra és Nánási Pál, hogy augusztus 3-án megérkezett kisfiuk, Vencel. A műsorvezető a világ legtermészetesebb dolgaként élte meg várandósságát és a gyors szülést is.
Sz. B.

A legnagyobb titokban, egy viharos hajnalon született meg a műsorvezető második gyermeke – írta meg a Bors elsőként. Ördög Nóra és Nánási Pál a Vencel nevet választotta a kisfiúnak, amit tegnap délután jelentettek be ki-ki a saját internetes oldalán.

A fotóművész, immáron kétgyermekes édesapa egy bensőséges képet osztott meg az interneten, Vencelt és mamáját éppen szoptatás közben örökítette meg. A fotón csak Nóra melle látszik, amit a néhány napos baba gyengéden birtokol, miközben apró kezét édesanyja fogja. Valóban megható pillanat.

Minden olyan természetes volt

A TV2-höz átigazolt Nóri egy rövidebb bejegyzésében osztotta meg örömét az olvasókkal. „Vencel megfogant, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. 9 hónapig úgy növekedett a szívem alatt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, és augusztus 3-án, három nappal elvétve csak a kiírt dátumot, pár óra leforgása alatt úgy jött a világra, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Pedig ez az egész történet számunkra sokkal több, mint természetes… Lenyűgöző, bámulatos, hihetetlen és most még kicsit felfoghatatlan!

Kétgyermekes – plusz egy vizsla – család lettünk! Vencel, aki látszólag a világ minden bölcsességével a tekintetében vizsgálgat bennünket, mi pedig olvadozó pillantásokkal őt, magas, hajas és piszkosul jóképű. Az életünkben most elkezdődik egy összecsiszolódás békés és nyugodt időszaka, amely a zökkenőivel együtt is valóban a világ legtermészetesebb dolga” – írta a büszke és boldog édesanya az oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.