Filmkritika: szórakoztatnak a béna nyomozók

22 Jump Street
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 21. 21:15
Kellemes meglepetést okozott a 21 Jump Street című rendőrvígjáték 2012-ben. A komédia ugyanis egy nem túl ismert amerikai sorozat remake-je volt Channing Tatum és Jonah Hill előadásában. Most megnéztük a folytatást is.
F. A.

Channing Tatum és Jonah Hill párosa annyira jól működött 2012-ben, hogy a kritikusok is elismerték a gimnáziumba beépülő béna zsaruk történetét. Most a főhősök egyetemre mennek, ahol hasonlóan béna nyomozás után végül felszámolnak egy droghálózatot. A 22 Jump Strret története tehát gyakorlatilag hasonló az első részhez, de a humorfaktort jelentősen emelték a folytatásban.

Ez pedig annak köszönhető, hogy ez a mozi semennyire nem veszi magát komolyan. Itt nincsenek a mai Hollywoodra jellemző gusztustalan, altesti viccekre kihegyezett jelenetek, nincsenek görcsös próbálkozások, hanem sikerült összehozni egy laza mozifilmet, amely már az ötödik percben pofán röhögi saját magát a nézőkkel közösen.

A Tatum–Hill páros továbbra is szenzációsan működik, kiegészítik egymás poénjait, és láthatóan élvezték a forgatást. A mellékszereplők pedig szintén remekül tudnak beugrani a sztoriba. Az első részben még nem sokat szereplő Ice Cube-nak vannak például a legjobb jelenetei ebben a moziban.

Ajánjuk

A 22 Jump Street­nél eddig nem volt jobb amerikai vígjáték idén, jó választás a nyár végére. A poénok ülnek, az alakí­tások viccesek, és mindenki élvezte a bohóckodást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.