Filmkritika: Az akciótaták ütősre vették a figurát

Sylvester Stallone
PUBLIKÁLÁS: 2014. augusztus 29. 20:30
Harmadjára is megcsinálta nosztalgiamoziját Sylvester Stallone. Az egykori Rambo 2010-ben döntött úgy, hogy összetrombitálja kortársait, azaz a 80-as évek legnagyobb akciósztárjait és ökörködnek egyet a vásznon, miközben teljesen indokolatlanul kiirtanak egy kisebb hadseregnyi rosszfiút.
F. A.

A Feláldozhatók bombasiker volt, amelyen a két évvel később érkező folytatás sem tudott nagyon rontani. A Feláldozhatók 3. részére aztán nemcsak új sztárokat (Wesley Snipes, Harrison Ford, Mel Gibson, Antonio Banderas) sikerült összehozni, hanem az eddigieknél sokkal viccesebb forgatókönyvet is. 

A kikacsintások frenetikusak és nagyon jól eltalálták őket. A sztárok önfeledten poénkodnak Snipes börtönbüntetésén – a színész valóban ült adócsalásért – illetve Arnold Schwarzenegger zátonyra futott házasságán is.

De ami valóban mindent visz, az a főgonoszt játszó Mel Gibson és a meglehetősen bőbeszédű, ezzel társai agyára menő Banderas ripacskodása. Utóbbi játékán dőlt a mozi a röhögéstől. Innentől kezdve a sztori teljesen mellékes, gyakorlatilag faék egyszerűséggel halad előre a végső csihi-puhiig, nyitva hagyva a lehetőséget egy újabb felvonásra.

Ajánljuk

A Feláldozhatók 3. része ugyanazt tudja, mint az előző kettő, csak ezúttal sokkal viccesebb tálalásban. Remek színészek bohóckodnak egyet közösen. Tegyük hozzá: a számítógépes trükkökön még dolgozhattak volna egy kicsit. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.