Celeb

Curtist kidobták az Édes életből

Munkatársunktól

Létrehozva: 2014.08.12.

Százezreket, sőt milliókat is bukhat Curtis, amiért kiderült, bántotta a menyasszonyát. Az Édes életet és a miskolci koncerteket is ezért bukta el a rapper.

Szétszakad a Curtis–Majka sikerduó? Erre is reális esély van, amióta kiderült, az újpesti rapper megverte menyasszonyát.

A TV2 Tények című műsora is beszámolt a Bors híréről, sőt a közösségi portálon is megosztotta a „nőverésről” szóló beszámolót. Az egyik kommentelő ehhez csak annyit fűzött: „Miskolcra nem fog jönni, ki van tiltva a városból!”. A Majka–Curtis páros ennyit talán el tudna viselni, mivel ez évi egy-két fellépéskiesést jelent, Curtis azonban egy másik, jelentős bevételi forrásától is elesett a történtek miatt.

A Bors megtudta, az Édes élet című műsorral szinte már megállapodott, amikor kitört a botrány.

– Korábban valóban folytak tárgyalások a szereplésével kapcsolatban, a napvilágot látott hírek miatt azonban ezek lezárultak. Mellékszereplőként két adásban láthatják a nézôk, de ezek felvétele az eset előtt történt. Önálló szereplőként azonban, illetve a továbbiakban mellékszereplőként sem lesz a műsorban – közölte lapunkkal Koltay Tamás, a TV2 kommunikációs vezetője.

Azok után, hogy Győzikét kidobták, mert rátámadt a műsor egyik szerkesztőjére, a csatornának feltehetően nem sok mérlegelni valója akadt Curtis esetében. Pedig a főműsoridős szereplés nemcsak mesés fizetéssel, hanem hihetetlen reklámértékkel is bír a szereplők számára, így bátran kijelenthetjük, Curtis milliókat bukik, amiért bántotta a párját.

Természetesen megpróbáltuk elérni az újpesti zenészt, hogy megtudjuk, miként akarja visszaszerezni a rajongók és a nők bizalmát, de nem értük el.

Majkának is főhet a feje

Jelenleg éppen nyaralását tölti családjával Majoros Péter, alias Majka. Feltehetően a hír mégis eljutott hozzá, és nem feltétlenül tette boldoggá. Hogy Curtis balhéja miként befolyásolja kettejük kapcsolatát? Feltehetően erre csak akkor derül fény, ha Majka hazaért, és négyszemközt egyeztetett a továbbiakról társával.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek