Az elhunyt művész családja már kiválasztotta Bajor leendő sírhelyét.
Színészóriások között
Igazi csillagként ragyog az égen az elhunyt színművész, Bajor Imre, aki munkásságához méltóan halálában is a legnagyobbak között kap helyet: Hofi Géza, Páger Antal, Ruttkai Éva, Garas Dezső, Bubik István… A nemzet büszkeségei, hazánk nagyjai, akik a Farkasréti temető 25-ös parcellájában, a művészparcellában találtak békére.
Bajor Imrét, mint megírtuk, hiába küzdött hősiesen súlyos betegségével, hiába vállalt többféle kezelést is, végül legyőzte őt a gyilkos kór a veszprémi kórházban.
Nyilvános lesz a búcsú
Az elhunyt színművészt egyébként, mint azt a Bors megírta, a jövő héten helyezik örök nyugalomra, a búcsúszertartás biztonsági intézkedései már elkezdődtek.
– Nagyjából húsz biztonsági őr fogja vigyázni a temetést, a művészparcella felé vezető utat lezárják, valamint a gépkocsik egy részét is kitiltják a temetőből, így a parkolás gondot okozhat – tudta meg a Bors a helyszínen.
A temetőben nagy tömegre számítanak, Bajor Imre temetése nyilvános lesz.
Gálvölgyi hazasiet
Gálvölgyi Jánost évtizedes, legendás barátság fűzte Bajor Imréhez. Utolsó találkozásuk a színész jövő pénteki temetésén lesz.
Pár nappal Imre halála előtt még beszéltek, jó hangulatban intettek búcsút egymásnak. Fáradtan és nyugodt szívvel indult az éves szabadságára Gálvölgyi János. A színész rengeteget dolgozott, már várta ezt a kis szünetet, s a barátjával abban maradtak, hogy ha hazajön, folytatják a beszélgetéseket.
A színészek igaz jó barátok voltak, több évtizedes kötelék – a sok nevetés, és bizony sok szomorúság – láncolta őket egymáshoz.
Úgy tudjuk, hogy Gálvölgyi János már a nyaralása második napján megtudta, hogy elment a jó barát, aznap ugyanis telefonon beszélt Bajor Imre özvegyével, Ildikóval, és a Heti Hetes főszerkesztőjével, Ónodi Györggyel is.
– Édesapámat megviselte Imre halálhíre, nem is szeretnék beszélni erről, nem hatalmazott fel erre. Annyi bizonyos, hogy a végső búcsúra itthon lesz. A Bajorral való utolsó telefonbeszélgetésnél még nem tudta, hogy nem lesz több alkalom, hogy hallják egymás hangját – nyilatkozta megrendülten Gálvölgyi Dorka, a színész lánya.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.