Eddig jobbára csak azt olvashattuk Szabó Zsófi kutyájáról, hogy a színésznő fiatal korában túl sokat futtatta Gyémántot, s ezzel aligha tett jót az ízületeinek. Most azonban kiállt ebével a Vigyél Haza! alkalmazást bemutató eseményen a fotósok elé, a Borsnak pedig meglepő dolgokat is elárult.
– Az előző törpe agaramat két éve veszítettem el, azóta vagyunk együtt Gyémánttal, „akinek” az apukája Európa-bajnok – mesélte büszkén Szabó Zsófi, aki elárulta, hogy kutyusára még sosem tett pórázt, hiszen közöttük olyan nagy az összhang, hogy Gyémánt egyetlen pillanatra sem tágít mellőle.
– Egyetlen szempillantásból is megértjük egymást, s ha van valami bajom, akkor azt is megérzi – merengett el a Jóban Rosszban színésznője. – Nekem ő a gyerekem, egy ágyban is alszunk – zárta Szabó Zsófi.
Pokorny Lia pótkutyával érkezett.
– A menedzserem beagle-jével rengeteg időt töltök, mert hiányzik egy saját kutya. De megfogadtam, hogy addig nem lesz ebem, míg kertes házba nem költözöm, de erre sajnos egyelőre nem nagy az esély – sóhajtozott a színésznő.
– Ezenkívül apukámhoz járunk a fiammal, Misivel kutyázni: ez az eb egy kaukázusi juhász, s méretéből kiindulva a Rettenet nevet adtuk neki. Öleb „tudata” van, mert imádja, ha simogatjuk. A nagy málé szeméből mindig azt látom, hogy szinte könyörög: Szeressetek! A vele való játék viszont fájdalmas élmény. A fiamat csak szivacsokkal körültekerve engedem a közelébe. De olyankor felhőtlen az együtt hempergés.
S hogy miért is ez a nagy óvatosság, Lia megmutatta a Bors újságírójának: – Engem simogatás közben harapott meg – mutatta combján a lila foltot Pokorny Lia.
Király Viktor is elhozta Zarát, közösen pózolt a két és fél éves fekete mopsz kutyával a pódiumon.
Születésnap
Szerető gazdiként az állatkáink társunkká válnak, ezért is gyűltek össze sztárjaink az eső ellenére is, a már egyéves Vigyél Haza! telefonos applikáció szülinapján. A mobilalkalmazással gazdátlan ebeket fogadhatunk örökbe vagy jelenthetünk be, és biztonságban tudhatjuk saját kedvenceinket is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.