Kibékült Terry Black és Házibuli Attila. A napokban megtörtént az, amire senki sem számított: megbeszélték problémáikat és közösen harcolnak azért, hogy Kovács Erzsi végakarata teljesüljön.
Ennek akadályozója pedig nem más, mint a jómódú fogathajtó Lázár família, a végrendelet gondozói. Sőt! Terryék szerint a család nem csak az énekesnő utolsó kívánságát veszi semmibe, hanem az ő alanyi jogaikat is.
– Erzsi házában számtalan személyes holmim van, például kazetták, ruhák, amelyekhez nem tudok hozzájutni. Egyszerűen nem engednek be oda. Ez etikátlan, mint ahogy az is, hogy a fiamnak, Danikának még nem utalták át azt az ötszázezer forintot, amire Erzsi még életében utasítást adott. Nem a pénzről, itt elvekről van szó – közölte határozottan Terry, aki szerint Lázárék még egy 2002-es évjáratú Mercedes gépkocsival is adósok neki.
– Ezt sem kaptam meg. Mi szükségük van rá? A legrosszabb, hogyha sikerül is utolérnem őket, álindokkal leráznak és nem hívnak vissza. Egyszerűen hülyének néznek.
Ugyanerre panaszkodott Házibuli Attila is. – Nem reagálnak a telefonhívásaimra, az üzeneteimre. Félreértés ne essék, nekem nem jár semmi az örökségből, de azt sem szeretném, ha olyat követelnének rajtam, amit már megfizettem. Terryvel pedig tisztáztuk a dolgainkat, kibékültünk. Láttam az igazát bizonyító dokumentumokat és melléállok. Méltatlannak tartom a kialakult helyzetet.
Kerestük a Lázár testvéreket is, de csak édesanyjukat, Lázár Piroskát értük el. Azt szerettük volna megkérdezni, mikor olvassák fel a végrendeletet, és miért nem juthatnak hozzá személyes tárgyaikhoz Terryék, de a hölgy elzárkózott a válaszadástól.
Balhés múlt
A transzvesztita előadóművész és az énekes annak idején Kovács Erzsi miatt került összetűzésbe, miután Attila feljelentette az elhunyt művészt rágalmazás miatt, míg Terry az asszonyt védve kardoskodott a mulatós sztárral.
A felek kígyót-békát kiabáltak egymásra, a szócsata pedig egyre jobban durvult az énekesnő áprilisi halála után. Egy ízben Terry még gyilkosnak is nevezte Attilát, mondván, hogy a kettejük közötti feszültség hozzájárult Kovács Erzsi halálához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.