Ez az összeszokás időszaka – mesélte a Bors újság-írójának Jaksity Kata, aki két hete hozta világra harmadik gyermekét, Jázmint.
– Épp sétáltunk egy kicsit, hiszen a nagy melegben Jázmin a babakocsiban tud szundikálni a leghosszabban. Séta közben Beni, a kisebbik fiam segédkezik, akivel fagyiztunk is egy jót. Fontosnak tartom ugyanis, hogy mindhárom gyerkőcömre kellően oda tudjak figyelni – árulta el a tévés, akinek egy álma vált valóra azzal, hogy kislánya született. Hiszen végre a ház egyik szobája rózsaszínbe borulhatott.
– A barátnőimmel a minap arról beszélgettünk, hogy ha kislányod születik, nem figyelsz már annyira a saját ruhatáradra – mosolyodott el Kata, aki azt is elmesélte, hogy milyen baba a csöppség. – A fiúkkal ellentétben egyelôre nagyon nyugodt baba. Igazi királylány, a szopizás közben is elszendereg.
A híres kismama nemcsak a ruhákra, a babaszoba-kiegészítőkre is odafigyel. Benivel, kisfiával közösen lányosították a fiúk régi babaágyát. – A kiságyra virágokat pingáltunk, a szekrényekre pedig Beni fiam készített bábukat dekorációként.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.