Pincébe menekült kutyája Postás Józsi elől

Bár Postás Józsi már több mint egy éve végleg szögre akasztotta levéltáskáját, csak néhány napja mer úgy végigsétálni egy utcán, hogy nem pislant minduntalan a háta mögé kutyatámadástól rettegve. A mulatós levélhordó végre megtalálta a csodafegyvert a harcias ebek ellen.

– Hiába nem dolgozom már postásként, muszáj volt bebiztosítanom magam egy riasztóval, mert a tizennyolc év munkaviszony nem múlt el nyomtalanul. Az interneten jelent meg egy kis négyzetben a hirdetés, gondoltam, kipróbálom. Jelentem, bevált! A saját kutyám tanúsíthatja – mutatott a hatéves Szindyre.

– Szegény annyira megijedt a riasztótól, hogy fél napig nem tudtuk, hova lett. Még a kajája közelébe sem merészkedett. A házunk alatti pincében húzta meg magát félelmében. Úgy sajnálom szegénykét! – mesélte Tapolca büszkesége. – Egyébként az eszköz olyan frekvencián sípol, hogy az emberi fül számára nem bántó a hang, viszont a kutyák gyakorlatilag megőrülnek tőle – idézte meg a tévés termékbemutatók hangulatát Józsi, aki korábban azzal védekezett, ami a keze ügyébe akadt.

– Kézbesítőként is ilyet kellett volna kapnunk, és akkor nem lett volna annyi kutyatámadás. Mint minden postásnak, nekem is több ilyen tör­ténetem is van, a legdurvább emlékem egy német juhászhoz kapcsolódik. Az egyik porta előtt olyan hirtelen ugrott rám, hogy csak arra maradt időm, hogy a nyugdíjjal teli táskát a pofájába vágjam. Mire a gazdája rászólt, már késő volt. Szerencsére sem nekem, sem a brifkónak nem lett komolyabb baja – mesélte Jóska.