Hoppá! Baukó Éva óriási bakot lőtt

Pikali Gerda
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 10. 09:45
Úgy fest, VV Éva nincs otthon a TV2 műsoraiban, pedig éppen résztvevőket toboroz az új Big Brotherbe. Megkereste BB Gézut is, aki már eltöltött 117 napot a Nagy Testvér házában.
Böszörményi Lilla

Baukó VV Éva a következő Pongót, Itit, Renátót keresi a TV2-nek. Az egykori való világos Évának régi vágya a médiában dolgozni, ezért most, hogy erre esélyt kapott, bizonyára nagyon lelkes, talán ezért küldte el boldog-boldogtalannak a TV2 felhívását.

Így történhetett, hogy a Big Brother 2 egykori játékosát is meginvitálta az ősszel induló műsor válogatására. Gézu egyébként, miután 117 napot töltött a Big Brother-házban és a fináléig jutott, közvetlenül a műsor után a TV2 szereplőválogatójaként két és fél évet dolgozott a csatornánál.

Ezek után nem csoda, hogy Pikali Gerda volt férje megdöbbent Éva levelétől. – Inkább nem mennék el a válogatásra, mert nem bírom a bezártságot – ironizált Gézu, Évának azonban nem válaszolt.

– Tizenegy éve volt a második Big Brother – mentegetőzik Éva, amikor megtudja, kit próbált beszervezni. – Ki emlékszik már, hogy kik voltak benne? – kérdezett vissza, és tény, hogy kevesen. Ám létezik olyan munkakör, ahol ez kötelező lenne. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.