Erdei Zsolt: megijedtem a saját lányomtól

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 18. 09:45
A babavárás örömteli pillanatai helyett rettegés lett úrrá a bokszolón és kedvesén. A kislányuk hat hónapra, 900 grammal született. Nem lehetett tudni, hogy szülők lesznek-e vagy gyászolók.
F. Zs.

– Nem az volt, hogy jaj, most született egy gyerekem, és hú, de boldog vagyok, világgá kürtölöm az egészet, hanem volt bennünk egy hihetetlen félelem, hogy úristen, a gyerek 900 gramm – mesélte megrázóan őszintén Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok bokszoló a TV2 Aktív című műsorában.

A sztár szívbemarkoló szavai az elmúlt hetek borzalmairól árulkodnak. Ahogy a Bors meg­írta, Madár és kedvese nagy örömmel várta első közös gyermekét, de a kislány a kiírt idő előtt három hónappal megszületett.

– Egy különlegesen nyugalmas estén egyszer csak elkezdtem vérezni – idézi fel a borzalmakat Réka. – Semmilyen előzménye nem volt, nem kísérte fájdalom. Nagyon megijedtünk, bekerültem a kórházba. Próbálták bent tartani a kisbabát, de ez kilenc nap elteltével nem sikerült – mondja a kismama.

Réka újra vérezni kezdett, ezért azonnali életmentő műtét következett, és császármetszéssel megszületett a mindössze hat hónapos és 900 grammos kislány, Gréti.

– Szerepemet vesztettem abban a pillanatban – mondja Zsolt. – Nekem csak egy tátongó üresség volt a testemben és a lelkemben is. Kicsit meg is ijedtem a látványtól, mert olyan parányi volt, hogy az ember nem is gondolná. Az egész karja akkora volt, mint az én mutatóujjam.

A szülők semmit sem tehettek, tétlenül nézték, ahogy az orvosok a kicsi lányuk életéért küzdenek. Az aprócska babát napokig meg sem érinthették, hiszen inkubátorban feküdt. Ebben a szörnyű helyzetben az édesanya magát hibáztatta. Össze volt zavarodva, tulajdonképpen azt sem tudta, édesanya lett-e vagy egy nő, aki elvesztette a babáját.

– Nagyon-nagyon zavarban voltam, miért történt ez, mit csináltam rosszul, miért nem sikerül kihordanom egy gyereket rendesen? Ilyen gondolatok gyötörtek. És hogy mi lesz? Közel engedhetem-e magamhoz a gyereket vagy nem? Van-e gyerekem vagy nincs gyerekem? Anya vagyok, vagy még nem, vagy leszek, vagy mi is vagyok én valójában? És ez nagyon nehezen rendeződik. Sokkal később, mint ahogy a gyerek jobban van – számol be érzé­seiről Réka.

Az Aktív riportjából kiderült az is, hogy a baba szerencsére már jobban van, 900-ról 1600 grammra hízott, így
a jelek szerint augusztus közepén már hazamehet.  A szülők babonából csak néhány ruhát vettek Grétinek, akivel most is min­den percet együtt töltenek a kórházban.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.