Döbbenet: megverte egy budapesti taxis az omegásokat

megverték
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 20. 21:13
Úgy megverte egy budapesti taxis múlt éjjel Benkő Lászlót és Debreceni Ferencet, az Omega két tagját, hogy a kórházban kötöttek ki – értesült a Somogy megyei hírportál.
Bors

Debreceni Ferenc dobosnak az orra és a bal keze tört el, Benkő László billentyűsnek a jobb keze tört vagy zúzódott – ez az Omega szombat esti tatai koncertjének fővárosi „utóélete”.

– Pesten hajnal négykor egy taxis támadt ránk azzal, hogy „mi van, buzik?” és ütött egyszer, kétszer, ötször – idézte föl a történteket Sonline.hu-nak a baleseti sebészeten Benkő László. Hozzátette: fogalma sincsen, mivel „érdemelték” ezt ki. Ilyen még nem történt velük – így Benkő – és ez el kell, hogy gondolkoztassa őket a folytatásról.

A Borsnak egyelőre Benkő László fiát, Benkő Balázst sikerült elérnie:

– A taxis nem érkezett meg időre, ezért apuék másik kocsit rendeltek. Fél óra után megjött, mire apuék elküldték melegebb éghajlatra. Erre rájuk támadt, ütötte-verte Cikit és a fatert. Cikinek több helyen eltört az orra, apunak a keze és a lába is erősen zúzódott. Már kiengedték őket a sebészetről – mondta a Borsnak Benkő Balázs.

Benkőék az Omega-oratóriummal járják most az országot; szimfonikus zenekari kísérettel játszanak, Tatán a tatabányai filharmonikusok kísérték őket. Augusztus 8-iki, siófoki koncertjük viszont ezzel veszélybe került.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.