Büntetik a román rendőrök Norbit

Románia
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 16. 08:35
Sokba kerülhet a féktelen száguldás Király. L. Norbi számára. Az énekestől Romániában a jogosítványát is elvették, és büntetést is kell fizetnie.
kbv

Nem akarta cserbenhagyni rajongóit, és elkésni a fellépésről Király L. Norbi, ezért alaposan a gázpedálra lépett Erdélyben. Féktelen száguldásáért azonban most nagy árat fizet: a román rendőrök elvették a jogosítványát és 405 lej, vagyis 25 ezer forintos bírság megfizetésére kötelezték.

Ha mindez nem volna elég, még tetemes benzinköltség is növelte bosszúságát. Ahhoz ugyanis, hogy visszakapja a vezetői engedélyét, Kolozsvárra kellett utaznia, alkudozni a rend őreivel.

– Mezőbergenyére indultunk fellépésre, a magyar határnál azonban legalább másfél órát kellett várnunk. Ezt nem számoltuk bele a menetidőbe. Mivel a túloldalon nem volt senki az autópályán, alaposan megnyomtam a gázpedált.

A 130-as táblánál 208-cal mentem, amikor megláttam a rendőröket. Lassítottam, de már késő volt, utánam jöttek – ismerte el vétségét lapunknak az énekes, aki természetesen a rendőrnek is készségesen elismerte volna a hibát, csakhogy ő nem beszélt magyarul, Norbinak pedig a román nyelv terén vannak súlyos hiányosságai.

– Végül megtaláltuk a közös nyelvet, az angolt. A jogosítványomért cserébe egy papírt és egy csekket kaptam, amivel még tizenöt napig vezethetek. Romániában viszont a következő három hónapban sehogy sem. Tegnap Kolozsvárra is ki kellett mennünk, hogy befizessük a bírságot, remélem, egyből visszakapom a jogsit – gondolkodott el Norbi, aki a romániai kaland után megfogadta, bár autója képes lenne rá, többé nem lépi túl a sebességkorlátozást.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.