Celeb

Padlóra küldte szerelmét Szabó Zsófi

Sz. B.

Létrehozva: 2014.06.15.

Nem csak a nyilvánosságot, magát az érintettet is hideg zuhanyként érte a szakítás. Szabó Zsófi minden előjel nélkül, egyik pillanatról a másikra vetett véget kapcsolatának volt főnökével, szerelmével, Nagy Tamás Grandéval.

Szabó Zsófi mindenkit elmar maga mellől. Legjobb barátnőjével, Sarka Katavál több mint egy hónapja nem áll szóba, szerelmét pedig egy hete hagyta el. Környezete aggódik a színésznőért.

– Sokan féltik Zsófit, akik szeretik őt. Tudtuk, hogy meg fogja rázni édesapja halála, de ahelyett, hogy elfogadná a szeretetet és a törődést, inkább magába zárkózott, és a magányt választotta. Ő így dolgozza fel a gyászt, és ez érthető is, de úgy tűnik, valami eltört, megváltozott benne – mondta el a Borsnak egy ismerős.

Úgy látszik, senki sem számított arra, hogy Zsófi úgy dönt, teljesen új életet kezd, amiben a régi kapcsolatok már nem férnek meg, így a producer sem. A Bors úgy tudja, Nagy Tamás Grandét is váratlanul érte a szakítás, hiszen Zsófi már úgy állt elé, hogy csomagol és továbbáll. Az elmúlt időben ugyanis az egykori pár már össze is költözött, a temetés óta pedig a férfi különös figyelmet fordított gyászoló szerelmére, szinte egy percre sem engedte el a kezét. Mindenkinek úgy tűnt, kapcsolatuk kiegyensúlyozott, a producer biztos támasza az összetört színésznőnek. Zsófi most csak édesanyját, Pálmát engedi magához közel, egy hete már vissza is költözött hozzá, mivel saját albérletét már felmondta.

Szerettük volna a feleket is megkérdezni az elválás körülményeiről, de egyik sem szeretett volna beszélni a részletekről. A Bors azonban úgy tudja: egyikük sem viseli jól az elmúlt hónapok történéseit és az egymást érő veszteségeket. A TV2 március végén váratlanul szerződést bontott a Jóban Rosszban producerével, aki így munka nélkül maradt. Nem sokkal ez után hunyt el Szabó Gyula, ami nem csak szerelmét, de őt is megrázta. Most, hogy a kapcsolatuk véget ért, társ és munka nélkül maradt Grande.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968308
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap