Nincs balhé, együtt áll színpadra a Tankcsapda és Zanzibár

fesztivál
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 25. 13:45
Együtt zenél majd a két zenekar az EFOTT feszitválon. A zenészek elmondása szerint nincs feszültség köztük annak ellenére, hogy a Zanzibár gitárosa átment a Tankcsapdához.
Sz. B.

Hiába téma még ma is a zenekar hívei körében a két és fél évvel ezelőtti tagcsere, nincs konfliktus a Tankcsapda éa Zanzibar között, mi több, az EFOTT-on egymás után lép színpadra a két zenekar. Lukács Laci a Borsnak elmondta, várja már a közös zenélést.

– Mindig olyan zenekarokat szoktunk meghívni, akik zeneileg és emberileg is passzolnak hozzánk, nincs ez másként az EFOTT nyitónapi programjával kapcsolatban sem. Amióta Sidi a Tankcsapda tagja lett, többször felmerült, hogy a Zanzibárral közösen játsszunk, de ez eddig nem valósult meg. Én személy szerint nagyon örülök, hogy végre újra együtt zenélhetünk és biztos vagyok benne, nem is ez lesz az utolsó alaklom.

Nagyon készülünk a miskolctapolcai bulira, ahogy a Tankcsapda 25 éves jubileumi koncertjeire, hiszen mindössze hét bulink lesz a nyáron. Minden helyszín külön figyelmet kap – mondta Lukács László.

– Semmilyen ellenérzés nincs egyik félről sem, soha nem is volt. A kelletténél jobban fel volt fújva ez a dolog. Örülünk, hogy felléphetünk és nagyon várjuk a bulit – tette hozzá a Zanzibar énekesnője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.