Nagylányok zaklatják a kiskamasz Artúrt

lányok
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 14. 10:45
Idegen nők, lányok zaklatják Berki Artúrt. A 14 éves zenész fiú, amióta Az ének iskolájának színpadára állt, rámenős üzeneteket kap. Egy 17 esztendős lány még szerelmet is vallott neki! A kiskamaszt a mamája védi.
Bors

Szétszedik a lányok Az ének iskolájának mindig elegáns tanítványát. Berki Artúr egyelőre szerencsére tudja kezelni a rajongók olykor rámenős érdeklődését, de – mint azt a Bors az édesanyjától megtudta –, vannak nagyon terhes, kínos szituációk is. A szülők szerint borzasztó, ahogy néhány lány felkínálkozik Artúrnak.

– Hívogatják, de nem szólnak bele a telefonba. Olyan is előfordult, hogy hajnal háromkor csörögték fel, és csak ennyit mondtak a kagylóba: szeretlek. Artúr ezeket nem érti – árulta el az édesanyja, aki szeretne a rajongóknak elárulni egy nagy titkot: – Artúr maga akar udvarolni, mert szerinte az a férfi feladata. Volt már egy kislány, akivel a csókig jutottak, de nem tartott sokáig ez a kapcsolat, vagy nevezzük inkább barátságnak – mesélte Artúr mamája. Úgy tapasztalja, hogy fia a nála idősebb csajokra is nagy hatással van, ennek azonban egyáltalán nem örül.

– Volt egy 17 éves rajongó, aki többet gondolt a kapcsolatukról, mint ami valójában történt. Egyetlen egyszer és egy véletlen folytán találkoztak Artúrral, de a lány annyira elvarázsolódott, hogy valóban elhitte, ők ketten szerelmespárt alkotnak. De ugyan már, Artúr ekkor még 14 éves sem volt! Muszáj volt visszafogni a lányt, ezért a férjemmel írtunk is neki egy levelet, amiben kértük, inkább próbáljon korban hozzá illő fiút találni magának – árulta el Berki Artúr anyukája, aki úgy tudja, fia nemrég hasonló okból közösségi oldaláról is törölt egy ifjú hölgyet. Az ugyanis egyfolytában utalásokat tett, és szó szerint a szerelmével zaklatta.

– Nyilván Artúrnak is imponál, ha egy idősebb kezdeményez, de azt már ő sem szereti, ha valaki közönséges, vagy túl rámenős. Örülök, hogy ilyen jól kezeli ezeket a helyzeteket – büszkélkedett az édesanya, aki persze nem tiltja fiát a barátkozástól..  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.