Önkéntes száműzetésbe vonult MC Hawer. A mulatós sztár a velencei kemping területén vert sátrat, hogy az egész nyarat italtól távol, viszont vízparthoz közel tölthesse. – Három hete költöztem ide, augusztus végéig haza sem megyek, itt élek egyedül ebben hatszemélyes sátorban. Egy nappali, három háló. Ezt a megoldást éreztem olyan jónak, hogy egyáltalán ne gondoljak az alkoholra.
Kellenek az impulzusok, ez nagyon fontos, üzenem minden alkoholbetegnek. Az a lényeg, hogy nem szabad unatkozni. Mindennap körbe-körbe karikázom a Velencei-tavat. Közben megállok valahol fagyit enni, máshol meg palacsintázni. Édességfüggő lettem. Rakatszámra falom az édességet, de egy tó körüli távval el is égetem ezeket az energiákat – magyarázta lelkesen Hawer, akit mintha teljesen kicseréltek volna.
Köszönőviszonyban sincs régi önmagával: majd kicsattan az egészségtől, és szemmel láthatólag tele van energiával. – Fél éve abbahagytam a vérnyomáscsökkentőm szedését. Lustaságból nem írattam fel újat. Közben viszont elkezdtem kerekezni, a vérnyomásom meg beállt 118/88-ra, ami kitűnő!
A mulatós zene fenegyereke imádja a biciklizést, mert növeli az állóképességét, és oldja a stresszt. – Egyfolytában bicajozom, ezért már profi sisakot és napszemüveget is beszereztem. A sisak nemcsak megvéd esés esetén, és a szemüveg sem csak a szemembe repülő bogaraktól óv meg, hanem rendkívül jó arra is, hogy álcázzam magam. Így nem nagyon ismernek föl és nem jönnek oda kérdezősködni – avatta be munkatársunkat a kerékpáros a remeteélet rejtelmeibe az énekes.
Aktív életvitelével nehezen veszik fel a tempót ismerősei, ezért nem is nagyon látogatják a Drótszamár Kemping egyik leghátsó szegletében állomásozó rappert. Haverkodás helyett inkább internetezik okostelefonján. – Nem igazán jönnek vendégek, valahogy nem vonz senkit ez az életforma, pedig van hely aludni. Jól érzem magam így is. Elmondhatom, hogy most már élvezem az életet, a józan állapot kezd természetes lenni – újságolta boldogan Hawer, mivel alkoholfüggősége miatt 24 éve nem érezte magát hasonló állapotban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.