Már a hétvégén munkába áll Varga Miklós lánya

Varga Miklós
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 17. 11:45
Varga Miklós lánya a legjobbak között végzett Az ének iskolájában. Bár még csak két nap telt el a záróvizsga óta, Vivient már megtalálták a felkérések, a hétvégén egy esküvőn énekel.
Böszörményi Lilla

Vasárnap este bezárta kapuját Az ének iskolája, Varga Vivien pedig óriási űrt érez magában.

– Sajnos véget ért Az ének iskolája, de csodás érzés, hogy részt vehettem benne. Olyan emberektől tanulhattam, akikkel más körülmények között nem találkozhattam volna. És amellett, hogy nagyon sokat tanultam, belekóstoltam a televíziózásba is, hiszen egyfolytában forgatásokon vettünk részt – mesélte lelkesen a fiatal lány, majd folytatta.

– Életre szóló barátságok is születtek a néhány hét alatt. Artúrral és Rolival igazán közel kerültünk egymáshoz. Talán ezért is olyan jó érzés Artúrt olyan boldognak látni, osztályelső lett és megnyerte Az ének iskoláját – áradozott Varga Miklós lánya, aki bár a tehetséggondozó padjába nem ülhet vissza, igyekszik a suli falain kívül is érvényesülni.

– Mindenki vigasztal, hogy nyugodjak meg, mert még csak most kezdődik minden. Lehet, hogy igazuk van, hiszen már most vannak felkéréseim. Szombaton például egy esküvőre hívtak, hogy énekeljek néhány dalt a násznépnek – árulta el Vivien.

A szép arcú kislány egyébként még csak hetedikes, de már most tudja, mivel szeretne felnőttkorában foglalkozni.

– Jövőre elvégzem az általános iskolát, és nagyon szeretném zenei szakközépiskolában folytatni a tanulmányaimat. Titkon a színészet felé is kacsingatok, így ha drámatagozatra vennének fel, akkor is nagyon boldog lennék – elmélkedett a jövőjéről Varga Vivien, aki abban reménykedik, hogy jövőre ismét megnyitja kapuját Az ének iskolája, és egy duett erejéig visszalátogathat a stú­dióba.

Leverte a vb-t a tehetségkutató

Vasárnap este Franciaország és Honduras csapata feszült egymásnak, míg a TV2 – ahogy tíz héten át tette – tehetséggondozó műsorával szórakoztatta a nézőket. Az eredmény pedig vitathatatlan, hiszen a számok nem hazudnak.

– Az ének iskolája 25,2 százalékos közönségarányt ért el a 18–59 éves célcsoportban, ezzel piacvezető volt a műsor adásideje alatt – mondta el Kiskasza Kinga, a csatorna kommunikációs menedzsere, majd folytatta. –
A produkció magasan megelőzte a labdarúgó-vb-közvetítést is. A vasárnapi döntő a 24. hét legnézettebb műsora volt a teljes lakosság körében és a 18– 59-es célcsoportban is – tudtuk meg.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.