Kárpáti Rebeka eljátszotta az esküvőjét

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2014. június 18. 11:45
Esküvői fotózáson vett részt Kárpáti Rebeka és párja, Kazarján Deniel. A fiatal szerelmeseknek még eljegyzésük sem volt, ám ennek ellenére szívesen eljátszottak a nász gondolatával.
TT

Három éve él boldog párkapcsolatban Kárpáti Rebeka. A tava­lyi Miss Universe Hungary szépségkirálynője egy tánc­táborban ismerkedett meg nála hét évvel idősebb kedvesével. Szerelmük már a kezdetek óta biztos alapokon nyugszik.

Az egykor a Csillag születik című műsorban feltűnt Kazarján Deniel ugyan még nem kérte meg szerelme kezét, de egy közös esküvői fotózást már mindketten vállaltak.

– Tulajdonképpen teljesen véletlenszerű, hogy Deni is a képekre került. Jött egy lehetőség, ő pedig kellően nyitott volt arra, hogy együtt szerepeljünk az esküvői fotókon. Örülök, hogy most is kiderült, mennyire összeillünk – magyarázta Rebeka, akit cseppet sem zavar, hogy a nagy nap előtt magára öltötte a menyasszonyi ruhát.

A fiatalok biztosak a szerelmükben, s a szépség csak arra vár, hogy kedvese megtegye az első lépést, és megkérje a kezét.

– Csodás érzés volt ebben az ünnepi miliőben mozogni, de egyelőre még nem kapott el az esküvői láz. Úgy vélem, mindennek eljön a maga ideje, 19 éves vagyok, most kezdtem a főiskolát, először szeretnék önálló egzisztenciát felépíteni, aztán majd gondolkodunk a közös életen, és akkorra Deni megkérheti a kezem – vázolta fel tervét Rebeka. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.