Celeb

Jaksity fiai babát készítettek születendő húguknak

Dobos Kata

Létrehozva: 2014.06.07.

Császárral szül, mert az előzményei miatt és túl a negyvenen ez a biztonságosabb választás Jaksity Katának. A műsorvezetőnek kislánya születése a legfontosabb, a rózsaszín babaszobát tervezgeti.

Próbálok ugyan sokat pihenni, de azért akad intéznivaló a gyerekeim és persze a baba körül, illetve a Sorslámpás Egyesületemben is aktív vagyok még – avatja be a 42 éves műsorvezető a Bors olvasóit terhessége kilencedik hónapjának történéseibe.

Jaksity Katáról köztudott, hogy elvesztette első kisba­báját, ezért is a fokozott odafigyelés: – A kis részletekre is figyelünk az orvosommal. Mindent próbálok kizárni, most a ba­bavárás a legfontosabb számomra. Már előkerestem a Beni fiamtól megmaradt dolgokat: babakocsi, autóülés, kis­ágy, amit a napokban lányosítunk. Színes virágokkal dobjuk fel a rácsokat – meséli lelkesen Kata. A két fiú, Beni és Ábel is várja már a testvér születését.

– Beni egy kis bábut készített a picinek, ruhát is kreált hozzá. „Tudom, hogy nem olyan szép, mint a boltokban” – mondta. De én megvigasztaltam azzal, ha a testvére megtudja, hogy ő készítette neki a kis játékot, biztosan örökre elteszi emlék­be. Ettől megnyugodott Beni fiam, és közösen keresgéltük tovább a meglévő babaholmikat itthon.

A jövendőbeli lányos anya elárulta, hogy a babaszoba rózsaszín, világoszöld és krémszínű lesz.

Kislánya érdeke a legfőbb

Sok minden indokolja a császárt, hiszen már a kisebbik fiamnál is kénytelenek voltak beavatkozni a természetes szülésbe. És az előzmények, illetve a korom miatt is azt mondták, hogy ez a kevésbé kockázatos – kommentálja döntését Jaksity Kata. – S annak ellenére, hogy a regenerálódás hosszabb ideig tart majd, mint a hagyományos szülés után, de a kislányom érdekében jobbnak tartom császárral szülni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197862_auto_resized.jpg
origo.hu

Brüsszel bejelentette a világháborús felkészülést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715109312
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715109312
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196086_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715109312
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715109312
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715109312
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"