Varga: a lányom még vár a szerelemre

Berki Artúr
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 17. 09:45
Varga Miklós 13 éves lánya még soha nem volt szerelmes, de ő sok fiú szívét megdobogtatja. Talán most ő sem marad közömbös, mert sokak szerint Berki Artúrral szép párt alkottak Az ének iskolájának színpadán.
Böszörményi Lilla

A szülők többsége elfogult a gyermekével, de Varga Miklós úgy érzi, helyén kezeli tehetséges lányát, és joggal büszke rá. Az énekes – meglepő módon – egy pillanatig sem félti Vivient az érdeklődő fiúktól.

– A lányos apák sokszor túl aggodalmasak, de mi őszinteségre neveltük Vivient. Természetes, hogy a pubertáskorban már másként tekintenek egymásra a fiúk és a lányok, de eddig komoly érzelmekről nem tudok Vivien részéről. Az elsöprő szerelem még nem jött el a lányom életében – mesélte az apuka.

Vivien egy hete osztálytársával, Berki Artúrral alkotott egy párt Az ének iskolájának színpadán, és produkciójuk láttán tanáraiknak is feltűnt, milyen összhang van a két fiatal között. Varga Miklós „szakmai harmóniánál” nem látott többet a dologba.

– Baráti kapcsolat alakult ki közöttük. Szerintem ennél több nem történt, de valóban szépek voltak együtt a színpadon. Ha Artúr vagy egy hozzá hasonlóan intelligens fiú udvarolna a lányomnak, biztosan nem tiltanám el Vivient tőle. Azonban bízom benne, hogy Vivien el tudja dönteni, kinek szenteljen több figyelmet – szögezte le Miklós.

Artúr nem cáfolt rá a lányos apukára.

– Rendkívül szép lánynak tartom Vivient, emellett jókat tudok vele beszélgetni is. Amikor a duettünkre készültünk, jól tudtunk együtt dolgozni, igazán jó barátság alakult ki köztünk – mondta a lány duettpartnere.

Vivien új produkciójával és szépségével vasárnap este ismét elbűvöli majd Az ének iskolájának nézőit.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.