Sági Szilárd: végre talán lesz gyerekünk

lombikbébi
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 26. 10:45
Már a gyerekszoba is megvan – évek óta... Öt esztendeje oszlik szét a pár álma minden hónapban, már pszichológushoz is fordultak… Másfél éve fordultak először orvoshoz. Hogy türelmetlenül várják az eredményt, nem kifejezés.
B. K.

Hét nap… hat nap… öt nap…, de nem is a napokat, a perceket számolja Sági Szilárd és párja, Szilvia a jövő hét végéig. Akkor derül ki, sikeres volt-e a lombikbébi-program, amelyen részt vettek.

– Belefáradtunk több mint négy évig tartó csalódásokba. Ezért az ötödik évben elhatároztuk Szilvivel, hogy lombikbébiprogrammal lesz kisbabánk – árulta el a műsorvezető. – Páromnak, Szilvinek talán még nehezebb, hiszen az anyai ösztönök minden hónapban felerősödnek, majd összetörnek benne, ezért is próbálok mellette állni. Jövő hét végén kiderül, hogy sikeres volt-e a program, hogy Szilvinek sikerült-e a több mint ötévnyi várakozás után teherbe esnie, ugyanis a pár másfél éve talált rá a Versys Klinikára.

– Az elmúlt években sem ültünk tétlenül, a csodát várva, rengeteg kivizsgáláson voltunk, amik kimutatták, hogy egészségesek vagyunk, természetes úton is teherbe eshetne Szilvi – folytatta a TV2-n látható Édes élet szereplője. – Csakhogy valamiért nem jött össze. De nem adtuk fel! A házunkban már a gyerekszoba helye is meg van. Hogy fiút vagy lányt várunk-e, rengetegen megkérdezik. Sokat beszélünk erről otthon mi is. De mindig arra jutunk, mindegy, csak legyen.

Szilvia elárulta, párja mennyire gondoskodó vele: – Szilárd készíti mindig a reggelit, ami nagyon jól esik. Érzem, hogy törődik velem, a rengeteg munkája mellett is odafigyel rám – mosolyodott el Szilvia. Pszichológus segítségét is kértük, hogy ne törjek össze, mert hatvan hónapon keresztül minden harmincadik nap után fel kellett állnom, s bizakodónak kellett maradnom – mondta el Sági Szilárd párja.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.