Továbbra sem nyugszanak a kedélyek Conchita Wurst körül, mindenki a szakállas nőre kíváncsi, a múltjára, jelenére, gondolataira. A német Bild című napilap megtalálta a Thomas Neuwirthként született énekes gyerekkori barátnőjét, a huszonnégy éves Kristin Grieshofert, aki elmondta: már fiatalon tudni lehetett, hogy Tom különleges ember.
– Az első iskolai napon sírt, mert nadrágban kellett jönnie, és nem engedték, hogy egy női ruhát viseljen – emlékezett a ma kórházi ápolóként dolgozó hajdani iskolatárs. Barátja már akkor is küzdött azért, hogy önmaga lehessen, ezért egy napon apró szoknyában jelent meg. – Mindig különleges volt. Természetesen folyamatosan ugratták és sértegették. Rengeteg fájdalmat okoztak neki, de ő nem tört meg, megerősödött tőlük.
Kristin azt mondja, barátja próbálkozott a lányokkal is, mire belátta, neki más utat szánt a természet.
– Ezekből a próbálkozásaiból nem lett semmi. A mi kapcsolatunk is olyan volt, mintha testvérek lennénk. Gyakran az én ruháimat hordta – magyarázta a lány, aki számára sosem volt kérdés, hogy barátja sokra viszi majd egyszer, s most nagyon büszke rá. – Mindig azt mondogatta: gazdag leszek és nagyon híres. Soha nem kételkedtem benne, hogy ez így lesz.
Thomas (balra), a későbbi Conchita és Kristin már kisiskolásként összebarátkozott
Lefagyott a honlapja
Az Eurovízió eredményhirdetése után Conchita Wurst menedzs-mentjéhez annyi megkeresés érkezett, hogy a hivatalos oldalát és levelezőrendszerét tartalmazó szerver felmondta a szolgálatot – értesült a Bors. A problémát egy nap alatt sikerült csak megoldani, a levelek és megkeresések száma azonban azóta sem csökken. Mindenki Conchitát akarja.
A Gellért-hegyen is jól mutatna
Mindig fokozható a polgár-pukkasztás – mondja Kovács KoPé Péter, aki Alternative Budapest című fotósorozatának legújabb darabjával igazolja szavait. A grafikus május 20-án, a Blaha Lujza téri Marriott Hotelben nyíló kiállításának egyik szenzációjaként montírozta a budapesti Szabadság-szoborra a dalfesztiválgyőztes Conchita Wurst arcképét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.